Jennifer Garner és Ben Affleck egy nappal tizedik házassági évfordulójuk után bejelentették, hogy elválnak.
megtekintés
A mai nappal kerültek ki Felcsútra – és természetesen az ország több más pontjára is – a Kétfarkú Kutya Párt ellenplakátjai.
megtekintés
Az ír alkotás 2014-ben a tíz Oscar-jelölt animáció között volt, és azóta is sorra gyűjti a díjakat.
megtekintés
Mert én például nem ismertem, pedig a képet persze rengetegszer láttam.
megtekintés
Ma tovább erősödik a felmelegedés, árnyékban akár már 31 fokot is mérhetünk.
megtekintés
Szokatlanul erős hóesés közepette érkezett meg Varga Csaba és Suhajda Szilárd. Két-három napos pihenő után kezdődnek az akklimatizációs túrák.
megtekintés
Néhány órával a szabadügynök piac nyitását követően két fontos szerződés-hosszabbításra is sor került az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.
megtekintés
A nyár elengedhetetlen része számodra a napozás?
megtekintés
Ismerős íz egy kicsit másképpen.
megtekintés
A tiltás ellenére minden nyáron több százan hűsölnek a bányatavakban annak ellenére, hogy évről-évre nagyjából száz halálos áldozatot követelnek az „illegális strandok”.
megtekintés
Azt gondoljuk, alapvetően a következő képekhez nincs mit hozzáfűzni...
megtekintés
A színész keddi motorbalesete után sikeres műtéten van túl, hamarosan az intenzív osztályt is elhagyhatja.
megtekintés
A ferencvárosi klubvezetés és a csapat meccseit bojkottáló tábor tagjai közötti harcban Kubatov Gábor egyik fegyvere a stadionból való kitiltásokkal való példálózás.
megtekintés
A Déli-sarkvidékről eltűnik a hideg.
megtekintés
Szlovákiában a pozsonyi járási bíróság őrizetbe vett egy 17 éves lányt, akit azzal gyanúsítanak, hogy fiatalkorú lányokat futtatott – írta az Új Szó.
megtekintés
Rékasi Károly súlyos motoros balesetet szenvedett tegnap, aminek következtében jelenleg is az intenzív osztályon ápolják.
megtekintés
A szentpétervári Zenit brazil légiósa, Hulk hatalmas lövőerejéről híres, és erre rá is erősített a klub azokkal a videókkal, amelyek az elmúlt napokban kerültek ki az internetre.
megtekintés
Ma már nem is olyan ritka, hogy lecseréljük megunt okostelefonunkat, táblagépünket egy újabb modellre.
megtekintés
Nagy Bandó András eddig nem látott képekkel hívja utcára az ismert és civil embereket, akik önmagukért, és minden kórházi dolgozóért, vele együtt az egészségügyben dolgozókért demonstrálnak.
megtekintés
Az MLSZ már nem teszi kötelezővé a szurkolói kártyát, hanem a klubok hatáskörébe utalja, bevezetik-e.
megtekintés
Ebben a hónapban 37 helyszínen lehet vért adni. A véradásra feltétlenül vigye magával Személyi Igazolványát és TAJ-kártyáját!
megtekintés
Miközben a Telenor csak "megnövekedett várakozási időt" említ, a gyakorlatban már hétfőn is szinte elérhetetlen volt a mobilcég telefonos ügyfélszolgálata.
megtekintés
Soha, senkinek sem fog hinni, ha elolvassa ezt a cikket, és nem is hibáztathatja majd érte senki.
megtekintés
63 éves korában hunyt el a finn Matti Makkonen.
megtekintés
Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiás dobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg
megtekintés
A sok napsütést csak gomolyfelhők zavarhatják, csapadék nem lesz.
megtekintés
Egy beszállólépcsőt mozgató jármű szabadult el, és ment neki a Ryanair felszállni készülő gépének.
megtekintés
A középiskolában töltött évek meghosszabbításával jelentősen csökkenthető a későbbi HIV-fertőzöttség kockázata, különösen a nők esetében - derült ki egy botswanai tanulmányból, amelyet a The Lancet Global Health című online szakfolyóiratban közöltek.
megtekintés
Minden évben július 1-én tartják a magyar egészségügy napját, azaz a Semmelweis-napot: emiatt szerdán zárva lesznek a rendelők.
megtekintés
A Hír24 infója szerint Rékasi Károly kedden, a 22. kerületben szenvedett motorbalesetet - az információt később a Barátok közt sajtósa is megerősítette.
megtekintés
A barlangok vidéke.
megtekintés
Sokan küzdenek alvászavarokkal, pedig az alváshiány akár halálhoz is vezethet.
megtekintés
Kövérségben az Európai Unióban a WHO felmérése szerint Magyarország az elsők között szerepel.
megtekintés
Amatőr felvétel a felgyújtott szelektív konténerről, az ágakkal felfegyverkezett táborlakókról és a rendőrök érkezéséről.
megtekintés
Nem a legpontosabban megfogalmazott kérdés, de ha már így alakult, akkor használjuk a régi formulát: miért beteg a magyar futball?
megtekintés