h i r d e t é s

Mire is dobjunk ki 7 milliárdot? Adjuk Rogánnak propagandára!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mire is dobjunk ki 7 milliárdot? Adjuk Rogánnak propagandára!

2017. december 21. - 08:17

Belegondolva ez az összeg akkor is nevetségesen nagy egy egyszerű kampány kedvéért, ha annak egyetlen feladata az igazság elferdítése. 

Forrás: MTI

Valamit a Nemzeti Kommunikációs Hivatal nagyon rosszul csinál, ha egy közönséges hazugságot ilyen gyanút keltően nagy összeggel kíván terjeszteni.

Hacsak nem arról van szó, hogy a kormánypártnak nincs semmi vesztenivalója, hiszen a magyar nép leginkább jellemző magatartására épít, vagyis az önállótlanságra. Mert mint az kiderült a legtöbben tisztában vannak vele, hogy a kormánypárttal szemben legalábbis megállja a helyét korrupció alapos gyanúja, de valamiért mégis megtűri nyakán. Sőt, a baloldal a nép szemében valamiért szóba sem jöhet.

Ami a beruházást illeti, a 24. hu a  következőképpen foglalta össze a lényeget:

„Ez már a hatodik etapja lesz az „állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására” szóló – az országot ellepő plakátok alapján praktikusan menekültellenes és sorosozó – kampányfolyamnak. A sorozatra összesen csaknem 20 milliárd forintot költött már a Rogán Antalra bízott állami propagandagépezet tavaly november óta.”

Több problémánk van a propagandaminiszter hivatalának tevékenységével a beleölt irdatlan összegeket leszámítva is.

Első sorban a propagandának legalább hihetőnek kéne tűnnie. Mint egy show-műsor. Látványeffektekkel, ködgéppel, ami csak kell. Ehhez képest 20 milliárd forintért kaptunk egy igen gyér plakátkampányt, Soros gyalázást.

Amit egyébként fél millió forintból (plusz ÁFA) és feltétlenül jobb árérték aránnyal meg lehetett volna oldani, ha egy nívósabb sajtótermék kétoldalas hirdetésére fordítanak egyetlen alkalommal. Igaz, ehhez egy, Magyar Idők, Magyar Demokrata, vagy Heti Válasz nívóját jócskán meghaladó lap aligha működik közre.

Adja magát a kérdés, hogy a nyilvánvalóan alacsonyabb költségek mellett hová kallódik e szép summa vélhetően nagyobbik fele?