Moldova György legújabb kötetében, a Kegyelemkenyérben, a tőle megszokott őszinteséggel mutat görbetükröt Magyarország képébe. A könyvben megszólal városvezető, helyi lakos, barát, akik valamennyien arról beszélnek, hogy miként múlatják mostanában az időt, milyen a nagy magyar közérzet.

A kötet első állomása Hódmezővásárhely, ahol a „régi szép időkben” virágzott az ipar, a kereskedelem, ám mára már csak hűlt helyüket találni –mondta az író az  ATV-ben.

Beszélt arról, hogy a város vezetőit mindig megkérdezi, hogyan képzelik fellendíteni az adott település életét, így tett itt is. Kapaszkodjanak meg, Hódmezővásárhely az úszóturizmusban bízik! Arról ábrándozik a közszolga, hogy az usziba özönlő  “fröcskölő tömegek”majd jó sokat költenek.

Ugyancsak visszatérő kérdése a városvezetőkhöz, hogy tudják-e, hány szegény ember él a pátriájukban,  nem járt sikerrel, mert

 “Hiába kérdeztem a szegények számáról, nem tudtak válaszolni”

A következő állomása Komló volt, a bányászváros, ami közel ötven éve már megihlette egyszer az írót. Akkori könyve címe: “Tisztelet Komlónak”, de a helyzetet most sokkal rosszabbnak ítéli, mint a városról írt első könyve alkalmával. “Ahogyan ez itt szokás”, a választások előtt beígérik az itt élőknek, hogy újra nyitják a tárnákat, de minden alkalommal lyukra futnak, akik hisznek a talmi szónak.

„Minden aknatornyot kivágtak. Kimentem a hegyre, egy lepattant téglasarok, annyi nem maradt a bányákból……“látod azt a nagy fát, ott ásták el az utolsó bányász talicskát. 13 ezer ember került az utcára. Hazamentek parasztizálni”

mesélte Moldova.

Pécsi látogatása is lesújtó emlékeket ébresztett az íróban, a város kihalt, a belvárosi főutcában,  a Király utcában üresen tátonganak a régen volt pompás üzletek, éttermek, több tízezren hagyták el a várost, aminek vezetői, még  az “Európa Kulturális Fővárosa” cím adta lehetőséggel sem tudtak élni.

A riporteri kérdésre, hogy mit érez, miközben mindezt megtapasztalta,  így válaszolt:

“Belehalok” …. Nekem ez nem álca, nem politikai magatartás, amikor összeszedem a tényeket és leírom a valóságot. Szeretem őket, és ők is szeretnek engem. Orbánt húsz ember várta Salgótarjánban engem pedig 150……Nem tudok asztalt faragni, nem tudok jól mozdonyt vezetni, az én dolgom az, hogy elmondjam az embereknek, hogy mi van ma itt. Legalább tudhassák, hogy mi van, mert fogalmuk sincs az egészről. Ehhez pedig kérdezni kell rengeteget. Például, hogy mi a legnagyobb gond”

24per7.info