h i r d e t é s

Molnár Gyula: Az igazi esély a változásra, a demokratikus oldalon keresendő

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Molnár Gyula: Az igazi esély a változásra, a demokratikus oldalon keresendő

2017. február 04. - 15:27

Molnár Gyula szerint minden olyan próbálkozás, amely az MSZP-t és a Jobbikot össze akarja hozni, teljesen hibás, sem a két párt szavazóbázisa, sem a képviselt értékek nem összeegyeztethetők - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a szocialista párt elnöke.

Fotó: ATV

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap szombati számában megjelent interjúban az MSZP elnöke egyebek mellett azt mondta: a Jobbik akkor erősödik, ha a Fidesz gyengül. Két dologgal képes a Jobbik ma plusz szavazatokat szerezni, az egyik a rendpártiság, amire van is igény, a másik pedig az, hogy nem volt még soha hatalmon.

Molnár Gyula az interjúban kitért arra is, hogy az igazi esély arra, hogy változás legyen Magyarországon, a demokratikus oldalon keresendő, ez az oldal képviseli a kisembereket Magyarországon.

Az MSZP megfogalmazta céljait a jövő évi országgyűlési választásra, ezek között szerepel a közös miniszterelnök-jelölt, a közös lista, közös jelöltek a 106 körzetben. Ezen kell dolgozni, hogy azután jöhessen a munka igazi része: jó iskolákat, működő kórházakat kell csinálni Magyarországon, és esélyt kell adni négymillió szegény magyar embernek a fel­emelkedésre - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Molnár Gyula.

Forrás: mszp.hu

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László