MSZP-DK: esélyek 2018-ban
Egy év múlva választás. Épp ideje megbeszélni az egyes politikai erők esélyeit. Kezdem a neten legaktívabb párttal. Jöjjön a DK - írja Szabó Gábor a Tuareg Blogon.
A DK-val kezdem. Egyrészt azért, mert a neten sokszorosan túlreprezentált jelenléte miatt a legtöbb reakcióra számíthatok, én meg szeretem az interaktivitást. Másrészt meg azért, mert három évvel ezelőtt magam is támogattam, így adódik, hogy Ők legyenek az elsők a sorban.
Ha a DK végigmegy azon az úton, amit megmutatott 2011-ben a demokrata közösségnek, mára jóeséllyel váltópárt lenne. Sima 20 százalék fölötti népszerűséggel, és a karaktergyilkossági burokból kiszabadult vezetővel. Létrejöttekor olyan elveket hirdetett meg, amelyek sikerre ítélték: kemény szembenállást a rendszerrel, utcai küzdelmet, az ellenzéki kollaborációt minden szinten elutasítva nem kért sem a parlamenti, sem az önkormányzati pozícióhajhászásból. Akik értették, a Fidesz hogyan nyerhetett akkora fölénnyel 2010-ben, azok azt is tudták: bizony, csak a saját módszereikkel győzhetőek le. És pont ezt hirdette meg Gyurcsány, és pont ezért sorakoztak föl mögé az ország legértelmesebb, legharcosabb demokratái.
Aztán 2014-től az egész valahogy félresiklott. Egy párt, amelyik a rendszerrel szemben határozza meg önmagát, nem válhat annak részévé. Egy párt, amelyik az ellenzéket is keményen ostorozza, és jogosan, nem szürkülhet be azok sorába. A DK nagy pillanata a 2014-es Európa Parlamenti választás volt: hajszálon múlott, hogy nem a legerősebb ellenzéki pártként került ki belőle. Ennek oka is egyértelmű: egyedül indult, mindenki mással szemben, tehát pont azt tette, amit ígért, ezt pedig rengetegen díjaztuk. Aztán néhány hónappal később jött az önkormányzati választás, és a DK elkövette azt a hibát, amelyik végül sorsát meghatározta. Jövőjét, politikai hitelét átváltotta aprópénzre: ahelyett, hogy csak néhány nyerhető helyen állt volna össze a többi ellenzéki párttal, és mindenhol egyedül indul, átfogó, országos megállapodást kötött.
Sokan már akkor jeleztük: ez arcvesztéshez vezet, ha azokkal indul együtt, akikkel szemben vágott neki a jövőnek, akkor bele is fog simulni a többi közé. És lőn. Nyert sok önkormányzati képviselői széket, de közben elvesztette a változás motorjának szerepét. Nem lehet egyszerre rendszerváltónak és a rendszerbe beágyazottan működőnek lenni. A képviselőtestületekbe bekerült DK-sok pedig pont ugyanúgy kezdtek dolgozni, mint az MSZP hasonló pozíciójú emberei: hagyták magukat bevásárolni a Fidesznyik polgármesterektől, részt vettek a közbeszerzési mutyikban. Mondjuk úgy: a pártkassza feltöltése fontosabb lett az elvek harcos képviseleténél. Gyurcsány legnagyobb problémája mindig is az volt, hogy a lehető legrosszabb emberekből volt képes kialakítani közvetlen környezetét. Varjú László szervezési kulcspozícióba emelése, Gréczy Zsolt főkommunikátorrá tétele pedig öngyilkos lépés volt.
Varjúról már ránézésre is lesír, hogy tipikus sasszézgató, elvtelen pártkasszatöltő, a rengeteg kilépett dékás opuszokat tud mesélni valós tevékenységéről. Gréczy pedig habonyista kommunikációs stratégiájával, egy szűk tábor fanatizmusára cserélte a széles támogatói bázis nyílt vitakulturáját. A DK mostanra egy korrupt, mindenkit karaktergyilkoló, és stagnáló szervezetté vált. Legjobb erői elhagyták, tagságuk átlagéletkora inkább a 70, mint a 60 év felé tendál. Ezt pedig már aligha lehet a jövő ígéreteként eladni. Botka színre lépése az egyenlőre még csak régi pártra szavazni hajlandó bázisban a megújulás érzését az MSZP-hez viszi vissza, a Momentum pedig, mint rendszerváltó, fiatal erő, képes a DK-nál ragadt, teljesen újra szavazni akarókat megmozdítani. E két hatás együttes jelenléte a két éve parlamenti küszöb körül stagnáló párt szimpatizánsi körét nagyjából megfelezi. Ez pedig halálos ütés.
Nem kerülnek a Parlamentbe.
Jöjjön következőként az MSZP. Hogy miért pont Ők? Hát, ez már önmagában is érdekes történet...
Fészbukos profilomon egyre ütősebb vitaközösség alakul ki. Értelmes emberek, jó gondolatokkal. Úgy döntöttem tegnap: megkérdezem Őket, melyik pártról írjak következőként. És az MSZP-t választották. És ez két hónappal ezelőtt biztosan nem így történik. Botka beindulása képes tematizálni a közéletet, mind a személye, mind az általa bedobott témák ütnek, így aztán logikus, hogy a kíváncsiság is erősödik irányába. Ez pedig a pártjára is pozitív hatással van. De álljunk meg egy pillanatra. A 2018-as választás esélyeit elemző sorozatomban a szokásosnál is jobban törekszem a higgadt objektivitásra. Nem arra a kérdésre keresek választ, hogy én mit szeretnék, hanem arra: mi fog történni egy év múlva. Az, hogy egyébként hasznosnak, vagy károsnak tartom-e bármely politikai erő tevékenységét, épp ezért most nem téma. Most annyi a kérdés: mit fog elérni 2018-ban.
Az MSZP a magyar politikai élet egyik csodája. Már nem kéne léteznie, de mégiscsak létezik. Képes volt megmaradni a 2010-es és 2014-es orbitális választási bukták után is, kiheverni Gyurcsányék 2011-es, remekül időzített pártszakítását, és azt is, hogy szürke apparatcsikok vezették mindeközben, akik nagyjából annyi vonzerővel bírtak a választók felé, mint az egyhetes túróscsusza. Olyan erős bázissal rendelkezik, ami még semmittevés közben is megmarad, szinte soha nem megy lejjebb a támogatói kör az össznépesség 10 százalékánál. Ennek oka valószínűleg az, hogy a magukat baloldaliaknak vallók a párt valós teljesítményétől függetlenül hagyományból a Szegfűre ikszelnek, mindig, minden körülmények között. Aztán vajúdtak ez egerek, és hegyet szültek. Botka bármelyik pártnak jó választási főembere lenne, hogy képesek voltak pajzsra emelni, fél évvel azután, hogy épp leváltották a választmányi elnöki pozíciójáról: bölcsességre vall.
Számomra nem kétséges, hogy az MSZP ott lesz a következő Parlamentben. Ennél többet is állítok: a Szocik a második legnagyobb politikai erőként lesznek ott. Botka mennybe megy, Molnár Gyula pártelnök dettó, aztán hogy mit fognak kezdeni a legnagyobb ellenzéki párt státuszával, az már más kérdés. Mégegyszer mondom: nem keverem össze a vágyakat a valósággal. A magam részéről sokkal inkább örülnék, ha a Momentum lenne a második erő, hogy aztán nekivághasson a parlamenti léthez kapcsolódó média, és anyagi javak birtokában az utcai rendszerváltásnak. De nem ez lesz. Saját mozgalmi tetteim során élőben, terepen kellett megtapasztalnom: a magyarok még nem értik az Orbánrezsim lényegét, nem képesek szembesülni az ellene való sikeres harc kockázataival. Így aztán 2018-ban ismét urnákhoz fáradnak, és szavaznak, ahelyett, hogy egy országos bojkottal, és polgári engedetlenséggel szembefordulnának a rendszerrel.
A tény tehát az, hogy lesz választás, és az, hogy azon sokmillió szavazat érkezik majd be. És Botka személye, az általa meghirdetett baloldali fordulat népszerű már most is, és lesz az még népszerűbb is. Egy olyan országban, ahol a vagyoni különbségeket mesterségesen oly nagyra növelték, mint hazánkban, ott bizony ül a luxusadó. Mondom ezt liberálisként, aki egyébként a szabad versenyt és a teljesítményelvet tartom elsődleges értéknek. De mi egy különleges országban élünk. Különlegesen elbacták mindazok, akik felvirágoztathatták volna. Egyedi helyek és helyzetek pedig egyedi megoldásokat kívánnak. Az MSZP jelöltje jó, a programja jó, és ez láthatóan az egész párt mozgékonyságára kihat. Meglepetés lesz, ha nem is akkora, hogy Orbánt megszorítsa, de ahhoz képest, ami fél évvel ezelőtt lett volna várható, itt bizony kisebbfajta földindulás lesz. Az MSZP simán megveri a Jobbikot, és megerősödve kerül a Parlamentbe.
