h i r d e t é s

Na, melyik ország kezd bele a panelbontásba?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Na, melyik ország kezd bele a panelbontásba?

2017. június 14. - 18:41

Amíg Lázár János bejelentése nyomán még csak ötletelés folyik arról, hogy le kéne bontani a tízemeletes panelek felső néhány szintjét, addig máshol törvényt is elfogadtak az ötszintes panelek elbontására, amihez már 300 milliárd rubelt – ötmilliárd eurót – már el is különítettek. - írja az index.hu.

Forrás: index.hu

Mint a pénznemből kiderült, Oroszországról, pontosabban egyelőre csak Moszkváról van szó, azon belül is a hruscsovkákról.

A hruscsovkák – nevéből adódóan a Nyikita Hruscsov pártfőtitkár idején indított panelépítési program házai – ahol 1,6 millió ember él.

Természetesen vannak korábbi lakóházak – sztálinkák – és későbbiek – brezsnyevkák – még későbbiek gorbacsovka néven már nincsenek, az utolsó pártfőtitkártól ehelyett peresztrojkát kaptak a szovjetek.

A hruscsovkákat egyébként nem is az örökkévalóságnak építették, 25-50 évre szánták őket, de a nyugatot lehagyó kommunizmus mégsem jött el, így a házak maradtak a 43 négyzetméteres lakásokkal, lift nélküli lépcsőházakkal, de legalább fürdőszobával – ellentétben a sztálinkákkal.

A parlament szerdán fogadta el a programot lehetővé tévő törvényt, amely alapján Moszkva egyelőre 5 milliárd eurónyi rubelt különített el a lebontásra, amely pár évtized alatt a fővárosi lakásállomány tizedét adó épületek lecserélését hozza.

Az építőipart felpörgetni szándékozó állami program ellen június 9-én és a szerdai szavazáskor is volt kisebb tüntetés a parlament előtt, az ellenzéki Jabloko párt vezetőjét elő is állította a rendőrség. A parlamentben az ellenzéki kommunisták is támogatták a projektet, bár, volt, akiben felmerült, hogy nincs meg a garancia arra, hogy végig lesz rá pénz, így a lakók hoppon maradhatnak, de a kormánypárt szerint minden garanciát biztosít a törvény. 

A házbontó tervet még februárban jelentette be Moszkva polgármestere. Az érintett, 1957 és 1968 között épített házak lakói dönthetnek arról, hogy részt kívánnak-e venni benne.

Ehhez az szavazatukkal élők kétharmadának hozzájárulása kell. Mivel a határidő csütörtökön jár le, már tudható, hogy körülbelül 4500 ház vesz részt a programban, ami csaknem egymillió lakost jelent a 12 milliós Moszkvában.

Az ígéret szerint ugyanabban a kerületben kell kapniuk ugyanakkora lakást, vagy nagyobbat, utóbbi esetben azonban fizetniük kell a különbözetért.

A kormány egyelőre nem terjeszti ki a projektet az egész országra, ahol 290 millió négyzetméternyi hruscsovka épült 1957 és 1985 között.

index.hu