h i r d e t é s

Nagyot változik az élet mától

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyot változik az élet mától

2017. november 02. - 06:21

Munkaszüneti napról lévén szó a változásokat valójában másodikától, azaz a mai naptól tapasztalhatjuk meg. Hogy miről is van szó, arról a Napi.hu készített összefoglalót.

Indul az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT), egyúttal többet keresnek a dolgozók. Emellett az is sokakat érint, hogy a MÁK-ba olvad az ONYF, érkezik a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium. Kezdődik a kgfb-főszezon, nőnek a bérek az Auchannál, valamint indul az elektronikus jegyrendszer Debrecenben.

Az állami intézmény-összevonások utolsó lépcsőjeként november elsejével az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (NYF) beolvadt a Magyar Államkincstár (MÁK) szervezetébe. Egyúttal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kincstár vezetésével Mészáros Józsefet, az ONYF eddigi főigazgatóját, a MÁK átalakításáért felelős kormánybiztost bízta meg.

A kincstár azt is bejelentette, hogy nem változik a nyugdíjkifizetés rendje beolvadást követően. A postai kézbesítésnél változatlanul november 15-től, illetve december 4-től kezdődően 12 munkanap alatt, míg bankszámlára való átutalás esetén november 10-én, majd december 4-én érkezik a járandóság. A nyugdíjasok a szokásos havi nyugdíjellátással együtt novemberben kapják meg a nyugdíjkompenzációt és és az egyszeri nyugdíjprémiumot. is. Az előbbi mértéke 9,6 százalékos lesz, míg az utóbbi összege pedig legfeljebb húszezer forint lehet. E két tétel átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz, a költségvetés számára pedig mintegy 60 milliárd forintos kiadást jelent. (A fejenként tízezer forintos Erzsébet-utalványt decemberben kézbesítik majd a postások.)

Új korszak kezdődik az egészségügyben

Mától indul az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT), amely egy közös informatikai térben kapcsolja össze az egészségügy legfontosabb szereplőit - a kórházakat, a közfinanszírozott szakrendelőket, a háziorvosokat és a gyógyszertárakat - egy év múlva pedig a mentőket és a magánszolgáltatókat is. mk Az új rendszer keretében a papír alapú vények mellett megjelenik az e-beutaló is. Az EESZT talán legfontosabb eleme az e-recept, amelyet november 1-től kötelező használni az orvosoknak, a betegek a patikákban azonban továbbra is a szokott módon is kiválthatják gyógyszereiket. A változás annyi, hogy az e-recept kiváltható a papírrecept nélkül is, személyi és taj-kártyával, vagy csupán az e-személyivel.

Többet kapnak az egészségügyi dolgozók

November 1-jétől tovább emelkedik a mentőápolók, a mentőorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére. A szakdolgozók és a mentőápolók bére 12 százalékkal, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére pedig százezer forinttal lesz nagyobb. Mától 33 ezer forintos bérpótlékot kapnak a védőnők is.

Nagyot nőnek a bérek az Auchannál

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén, és a cég létszámbővítést is tervez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével folytatott tárgyalásokat követően. Az Auchan Retail Magyarország bejelentése szerint a béremelésre idén és jövőre 2 milliárd forintot biztosítanak, az alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt.

Spórolhatnak az autósok

Úja elkezdődik az egy hónapos kgfb váltási főidőszak. Bár évről évre csökken, de még így is csaknem egymillió járműnek van év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződése, így a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított 4,7 millió gépjármű mintegy 32 százalékának, a személygépkocsik közül kevesebb mint 967 ezer járműnek a szerződését kell most megújítani. Az év végi évfordulós szerződések 2018-ra vonatkozó díjait legkésőbb november 2-án teszik közzé a biztosítók, és a váltás mellett döntő az autósoknak legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz.

Kilép a lakossági árampiacról és új csomagot vezet be a Telekom 

Újabb 60 ezer ügyfél energiaellátását biztosítja az NKM Nemzeti Közművek Zrt., miután a Magyar Telekom Nyrt. október utolsó napjával megszüntette lakossági villamosenergia-szolgáltatását. Még 2017 júliusában derült ki, hogy a Magyar Telekom kiszáll a lakossági áramkereskedelemből. A Telekom a lakossági gázszolgáltatásból 2015. augusztus 1-jével lépett ki. A korábban a Magyar Telekommal szerződésben álló ügyfelek túlnyomó többsége az állami szolgáltatót választotta áramszolgáltatójának.
A Telekom kedden bejelentette, hogy 2 Gbit/s sebességű otthoni netcsomagot vezet be mától az optikával fedett területein.

Indul az elektronikus jegyrendszer Debrecenben

Az országban elsőként a debreceni közösségi közlekedésben vezetik be az elektronikus jegyrendszert: az új típusú, elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező utasok és a diákok novembertől a havidíj befizetésével már bérletként használhatják okmányukat a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. valamennyi villamos-, autóbusz- és trolibuszjáratán. A chippel ellátott okmányok utazási azonosítót is tartalmaznak, ami lehetővé teszi, hogy az utasok a vásárláskor mindössze egy nyugtát kapnak, papír alapú bérletet nem. A jegyellenőrzés is elektronikussá válik. Ma a cívisvárosban több mint 50 ezer embernek van már elektronikus személyi igazolványa, tanítási időszakban pedig 19 ezer diák vásárol tanulóbérletet.

Kiterjesztik az idősügyi infokommunikációs programot

Csaknem 500 hátrányos helyzetű településre terjesztik ki az idősügyi infokommunikációs programot, amely 2018 augusztus végéig 1,2 milliárd forint állami támogatásból valósul meg. A programban novembertől 5 ezer 65 év feletti, otthonát elhagyni képtelen, idős ember számára biztosítanak számítógépet és internet-hozzáférést, valamint folyamatos segítséget az infokommunikációs eszközök használatában.

Az EU közelebb kerül Kubához

Szerdán életbe lépett az EU és Kuba közötti együttműködési megállapodás. A megállapodás célja a kubai gazdasági és társadalmi átmenet támogatása. Latin-Amerikában egyedül Kubának nem volt még együttműködési megállapodása az unióval.Kuba 2014 óta sokat javított nemzetközi kapcsolatain: enyhülés következett be az Egyesült Államokhoz fűződő fagyos viszonyában és megállapodott a külföldi kormányoktól kapott hitelei kétharmadának a törléséről. Az EU Kuba második legnagyobb kereskedelmi partnere, a legnagyobb külföldi befektető és a harmadik a szigetre utazó turisták száma alapján.

 

napi.hu