Nem követi minden fideszes Orbán Viktort az autokrácia sötét barlangjába
Kérdés, hogy ki nevezhető ma fideszesnek Magyarországon.
A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com
Az, aki az elmúlt 20 évben mindig rájuk szavazott?
Az, aki Orbán Viktorra, mint megváltóra, Magyarország megmentőjére tekint?
Az, aki jobboldali nézeteket vall, de a Jobbik túl centrista párt számára?
Az, aki annyira gyűlöli Gyurcsányt, hogy inkább elviseli Orbánt, hogy előbbi ne jöjjön vissza?
Vagy az, aki belépett egy liberális Fideszbe, és addig tátotta a száját, hogy bennragadt egy idegengyűlölő, diktatórikus eszközöket használó, szellemi holdudvarát szinte teljesen elvesztő kormánypártban?
Mindegy is, hiszen manapság nem az a kérdés, hogyan lett fideszes egy gondolkodó ember, hanem, hogy miként tudna kifarolni onnan.
Nehezen viselik Orbán Viktor táborában is azt a radikalizálódást, ami a kormánypártot jellemzi a tavaszi parlamenti évad beindulása óta. Ahogy szegediesen mondják: eddig sem volt piskóta, amit a miniszterelnök és csapata elkövetett az utóbbi hét esztendőben, ám az az elszántság, ahogy most rohan az illiberális forradalomba, sok elkötelezett és fegyelmezett Fidesz-szimpatizánst is arra késztetett, hogy - vállalva tette következményeit is - jelezze fenntartásait. Ők legalább felismerték, hogy Orbán ma már olyan ütemben pusztítja maga körül a vélt és valós ellenfeleket, hogy a demokratikus államberendezkedés utolsó tartógerendái is megroppanni látszanak.
Azok, akik a húsvéti ünnepek pillanatnyi harctéri csendjét kihasználva levélben vagy a közösségi médiában közzétett üzenetben fejezték ki aggodalmaikat és kritikájukat Orbán gyűlölködése és uszítása láttán, még mindig hisznek abban, hogy a magyar miniszterelnök a politikai racionalitáson és saját logikáján kívül bárkinek a véleményére is ad valamit. A kritikusok kemény hangvételű üzenetei ellenére is rendkívül naiv embereknek tűnnek, hiszen ha számukra az értelmetlen kérdésekkel teletűzdelt nemzeti konzultáció, a civilek elleni újabb támadás, netán a CEU ellehetetlenítése volt az utolsó csepp a pohárban, akkor jogos a visszakérdezés: az előző hét évben minden rendben volt?
Mindenki, aki hisz a pluralizmusban, a demokrácia erejében, aki viszolyog a ’89 előtti időket idéző politikai kultúrától, aki euro-atlanti elkötelezettségét nem adja el három rubelért, most úgy gondolja, hogy ha most nem tudja a magyar társadalom megállítani Orbán Viktor birodalmi lépegetőit, akkor annak a barlangnak a félhomályában fogunk még évekig téblábolni, melybe Erdogan és Putyin már beterelte a népét.
Mégis tisztelet mindazon sportvezetőknek, akadémikusoknak, egyetemi tanároknak, üzletembereknek, akik egyértelművé tették, nem hajlandók magukat bevackolni abba a sötét barlangba, ahová Orbán Viktor vezetné híveit. Mintha Erdogannal és Putyinnal futna versenyt a magyar miniszterelnök, vajon melyikük tudja gyorsabban kiépíteni teljhatalmát a saját országában, ki lesz képes olyan autoriter rendszert a saját népére kényszeríteni, melyben demokratikus úton képtelenség lesz leváltani őket. Ma még Putyin vezet ebben a versenyfutásban, Erdogan viszont igen jól hajrázik, de Orbán sem tétlenkedik. Ő ugyanis olyan zombisereget gyűjt maga köré, mely nem gondolkodik, leszegett fejjel követi őt a legsötétebb barlang mélyére is.
Akikből most kiszakadt a tiltakozás ez ellen a jövőkép ellen – legyenek volt kormánypártiak vagy ősi ellenzékiek – ráébredtek arra, hogy rövidesen török mintára nálunk is jöhet egy olyan népszavazás, melynek tétje Orbán Viktor miniszterelnöki jogkörének kiszélesítése, vagy a civil szervezetek megbélyegzése után orosz mintára akár külföldi ügynökökké is minősíthetik a nemkívánatos szervezeteket, így hatalmi szóval elhallgattathatják őket. Orbán egyre kevésbé tudja, és talán nem is akarja titkolni valódi szándékait. Most már minden létező ellenvéleményt artikulálni tudó szerkesztőséget, szervezetet, iskolát, intézményt ki akar iktatni a közéletből, hogy az általa pénzelt szervezetek és médiumok hazugságait senki se tudja kontrollálni, illetve cáfolni.
Úgy érzi, hogy elérkezett a végső összecsapás ideje, melyben a nemzeti erők és a kozmopolita nyugat által támogatott idegenszívűek feszülnek majd egymásnak, és ha sikerül minden ellenállót térdre kényszerítenie, akkor jön el az ő országa igazán, és nem fog gondolkodni, hogy milyen módszerrel számolja fel az ellenállás utolsó gócpontjait. Húsvéti interjújában nem hazudott, valóban viszket a tenyere, szeretne már odacsapni mindazoknak, akik önszántukból nem akarják követni abba a sötét barlangba, amelyben majd nem lesznek nyitott intézmények, szabad egyetemek, ellenzéki sajtó, korrupciót kutató civil szervezetek. Orbán csak barátban és ellenségben képes gondolkodni, ezért nem tudja és nem is akarja konszolidálni a rendszerét, és ezért naivitás azt gondolni, hogy kiábrándul jobboldali értelmiségiek akár csak megfontolásra késztetnék.
Mindenki, aki hisz a pluralizmusban, a demokrácia erejében, aki viszolyog a ’89 előtti időket idéző politikai kultúrától, aki euro-atlanti elkötelezettségét nem adja el három rubelért, most úgy gondolja, hogy ha most nem tudja a magyar társadalom megállítani Orbán Viktor birodalmi lépegetőit, akkor annak a barlangnak a félhomályában fogunk még évekig téblábolni, melybe Erdogan és Putyin már beterelte a népét. Nekik már kevés esélyük maradt, de mi még mindig az Európai Unió tagjai vagyunk, amelynek pénze nélkül képtelen lenne finanszírozni a hatalmát a kormányzópárt. Ez az a pont, ami probléma Orbán Viktor számára, ugyanakkor esély a rendszerváltás vívmányaiért aggódó magyaroknak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha tüzes vízért eladod a cobolyprémet a sápadarcúaknak, akkor jól érzed majd magad néhány napig, de nem lesz mivel betakarni a gyerekeidet, ha jön a tél.”
