h i r d e t é s

Németh Szilárd is stadiont építtet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd is stadiont építtet

2017. május 31. - 08:17

Mondanánk, sok sikert hozzá, de ez nem LEGO építő bajnokság, itt újabb kétmilliárd forintnak vész nyoma. Mi van a stadionokban, ami ennyire izgatja a kormány fantáziáját, hogy azok látogatottságának siralmas volta dacára is építi a stadionjait?

Mert a megtérülésre számítani – mindenfajta hatástanulmány hiányában – legalábbis oly fokú naivitásra vall, ami egy óvodában még elnézhető. De a kormányzati szinten legalábbis többet enged meg egyszerű felelőtlenség alapos gyanújánál. Ezek a beruházások egyszerűen annyi pénzt visznek el, amit a látogatottság tükrében több évszázad bevétele tud csak fedezni. Nem számítva az olyan állandó kiadásokat, amik minden építmény sajátjai.

Megokoltnak tűnik tehát a feltételezés, hogy a stadionok építésére szánt pénzek – így a Németh Szilárd nevéhez köthető építkezésre szánt támogatás – nem feltétlenül kerül teljes összegében beruházásra.

Az alibi is ugrott, hiszen az esetleges olimpia addig sem indokolta, hogy az országot stadionok erdejével tömjék meg, de mióta Orbán nagy kegyesen visszalépett a Momentum Mozgalom akkor már sikeresnek tűnő népszavazási kezdeményezésének élét ezzel elvéve, azt gondolná az ember, hogy leállnak a sportlétesítmények eszetlen építésével.

Ha ebben hittünk, csalódnunk kell.

Németh először 500 millió forintra villanthatta agyarait, amit a képviselőtestületi gyűlés előtt egy nappal igen nagyvonalúan további másfél milliárd forinttal toldottak meg.

Adja magát a kérdés, hogy amit fél milliárdból is meg lehetett volna építeni, arra miért kéne kétmilliárdot pazarolni?

A jelenség megértéséhez a kérdést kell megfordítani: Mit kínál a kétmilliárdos támogatás, amit a fél milliárdos nem, vagy csak részben képes?

Ezúttal sem zárja ki semmi hogy tévednénk, de a kormánytagok kezében lévő alapítványok működése sajátosság jelen esetünknél is megfigyelhető.