h i r d e t é s

Nincs áram több településen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nincs áram több településen

2017. január 14. - 10:10
0 komment

Nyolc Baranya megyei település 2400 fogyasztási helyén szünetel jelenleg az áramszolgáltatás a péntek este kezdődött havazás miatt - tájékoztatta az E.ON Hungária Zrt. kommunikációs referense szombaton az MTI-t.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Varga Ivett közölte: jelenleg nincs áram többek között Komló 290 fogyasztási helyén, illetve Orfűn, Helesfán és Almamelléken.

A tapadó hó súlya alatt leszakadt vezetékek, de főként az áramhálózatra dőlt fák miatt következtek be a meghibásodások, elsősorban a Mecsek térségében - tette hozzá.

Varga Ivett kitért arra is, hogy az éjszaka még üzemszünet volt Csebény, Feked, Óbánya, Szágy, Horváthertelend településen is, de a hibát kijavították. Jelezte, az E.ON szakemberei a katasztrófavédelem munkatársaival közösen, megerősített készenlétben, folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán.

Sárkány Sándor, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a megyében péntek este óta tizenkét fakidőléshez és egy árokba csúszott jármű mentéséhez riasztották a munkatársaikat.