Egeresi Zoltán Törökország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének kutatója, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője.

***

Mik Törökország stratégiai céljai a közép-ázsiai népekkel, amelyeket ezen a fórumon keresztül elérhet?

Az egész türk együttműködés az 1990-es évek legelején kezdődött, amikor összeomlott a Szovjetunió, és függetlenné váltak a közép-ázsiai türk tagköztársaságok, valamint Azerbajdzsán. Törökország amerikai támogatással úgy gondolta, hogy ez egy olyan lehetőséget teremt számára, amivel regionális politikai vezető szerepre tehet szert, gazdasági befolyást teremthet török cégek és más szervezetek számára, illetve egyfajta identitásra, közös történelemre építve vezető szerepet tölthet be a frissen függetlenné vált országcsoportban. A kilencvenes évek elején nagyon nagyvonalúan indított projekteket Törökország: diákok tízezrei kaptak török ösztöndíjat, létrejött a Török Fejlesztési és Segélyezési Ügynökség kifejezetten közép-ázsiai országok támogatására. Ennek örve alatt indultak el a magas szintű találkozók a különböző államok között, melyek 2009-től intézményesülnek a Türk Tanács formájában. Ennek lényege török részről az, hogy a különböző türk államok támogatását megszerezve nemzetközi kérdésekben nagyobb befolyásra tegyen szert, egy magas szintű együttműködés valósuljon meg a tagok között, valamint a török gazdasági befolyást erősítse. A tagságnak emellett – jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni – van egy erős identitáspolitikai oszlopa is, amelyet a török lakosság jelentős része támogat.

Amikor Oroszország a maga szervezeteivel egyfajta „russzkij mirt”, „orosz világot” épít, az egyszerre egy katonai szövetség és egy vámunió, azaz egyértelmű ellenpontja a NATO-nak és az EU-nak, és érinti a Türk Tanács országainak nagy részét. Ellenpontja-e valaminek a Türk Tanács?

Minden országnak kicsit más a célja. Kazahsztán, amely hosszan határos Oroszországgal, és komoly orosz kisebbségnek ad otthont, az egyik nagy támogatója a Türk Tanácsnak; és azzal, hogy egy NATO-tagállammal közös fórum része, valamilyen szinten próbálja ellensúlyozni Oroszországot is, Kínát is.

Azerbajdzsán szintén nagyon szoros kapcsolatba került Törökországgal, pedig ők alapvetően inkább egy el nem kötelezett pozíció felé indultak meg egyensúlyozva más régiós hatalmak, így Oroszország és Irán között. Mindenki igyekszik ebből kihozni, amit lehet – Üzbegisztán számára az utóbbi években megindult külpolitikai nyitás része volt a tagság megszerzése 2019-ben. Az intézményesedő türk együttműködést úgy tűnik, hogy az oroszok elfogadják – és az oroszok ezzel részben Kínát is tudják ellensúlyozni Közép-Ázsiában. Ez egy kezdeti stádiumban lévő, V4-hez hasonló szervezet, amelynek vannak különböző, a kultúrától az üzleti fórumig terjedő alszervezetei.

Tapasztalható egyébként Közép-Ázsiában kulturális téren egy orosz-török rivalizálás? Megjelenik ez esetleg nyelvi tekintetben, vagy a kultúrafogyasztásban?

Kazahsztánban és Kirgizisztán északi részén egyértelmű az orosz kultúra fölénye, de a törökök is jelen vannak intézményeikkel, kulturális intézeteikkel, a közös pántürk identitást propagáló csoportokkal. Török diaszpóra is él ezekben az országokban, amelyek Törökországnak egyfajta képviselőiként funkcionálnak. Van például Kirgizisztánban és Kazahsztánban is török egyetem. Ráadásul Ankara folyamatosan kínálja az ösztöndíjakat a tehetséges fiataloknak. Törökország emellett a '90-es években indított pántörök tévécsatornát, mely jelenléte folyamatos és bővül is a Türk Tanács támogatásával.

Vannak érdemi feszültségek Törökország és Közép-Ázsia között, illetve Közép-Ázsián belül, amelyek az együttműködést akadályozhatják?

Mindenképpen. Törökország megjelenését a régióban az 1990-es években alapvetően pozitívan fogadták, hiszen egyfajta kapocs volt a Nyugat felé, és valamilyen szintű ellensúlyozása Oroszországnak. Ha azonban megnézzük az elmúlt harminc év történetét, azért voltak visszalépések, például Üzbegisztán részéről, amelynek a kétezres évek elején megromlott a viszonya Törökországgal. Ahogy 2016-ban vezetőváltás történt, meghalt Iszlam Karimov, az új vezető, Savkat Mirzijojev nagy külpolitikai és gazdasági nyitást hajt végre, melynek köszönhetően az üzbégek csatlakoztak a Türk Tanácshoz, és jelentősen javult a Törökországhoz fűződő viszony. A többi állam a vezetők és a politikai irány változásaitól függően alakíthatja viszonyát a Türk Tanácshoz – Türkmenisztán hamarosan megfigyelői státuszt kap –, de a másik három tagállam, Azerbajdzsán, Kazahsztán és Kirgizisztán vonatkozásában ez meglehetősen stabil.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok főleg emberi jogi külpolitikát folytat a térségben, kényszerből gyapotot szedő üzbégek felszabadításán keresztül szeretné megnyerni Közép-Ázsia szívét. Hasznos, jó politika ez? Mit veszít ezzel a Nyugat, és mit nyerhetne, ha máshogy állna hozzájuk?

Állandó vita tárgya, hogy mennyire lehet az emberi jogok számonkérésével valóban hatni ezekre a rendszerekre. Azt láthatjuk, hogy azon országokban, amelyek belső politikai változások vagy geopolitikai ráhatások miatt igyekeznek nyitni, van keresnivalója a Nyugatnak ezekkel a kérésekkel. Üzbegisztán sokat fejlődött ilyen téren az utóbbi években. De nézni kell a gazdasági tényezőket is: az uniós cégek háttere, tőkeerőssége befolyásolja alapvetően a gazdasági sikereket. Ha megnézzük a V4-es országokat, Lengyelország és Csehország viszonylag erős gazdasági pozíciókkal rendelkezik ezekben az országokban.

Egyes államok pedig kifejezetten törekednek arra, hogy a Nyugat számára gazdaságilag is fontosak legyenek.

Kazahsztán, amely Oroszországhoz és Kínához is nagyon közel van, épp arra épít, hogy minél több országból minél több céget bevonzzon, ezáltal is növelje nemzetközi súlyát.

A Türk Tanács tagjai és megfigyelői - Forrás: mandiner.hu

A mi beszélgetésünknek is az ad apropót, hogy – őstörténeti okokra való hivatkozással – Magyarország is benne van a Türk Tanácsban. Mi a magyar részvétel értelme a Türk Tanácsban, mit nyerhetünk ezzel?

Két vonatkozásban látok előnyöket. Az egyik a gazdasági lehetőségek bebetonozása: ha van egy identitásbeli kapocs, az segítheti a magyar gazdasági jelenlét kiépítését ezekben az országokban, ráadásul ez egy nagyon magas szintű fórum, rendszeres találkozókkal. Ez mindenképpen pozitív. Politikai szempontból, a nemzetközi térre gondolva hasznosan jöhet, ha ez a nagyjából százhatvanmillió embernek otthont adó országcsoport bizonyos kérdésekben Magyarországot támogatja, vagy Magyarország igényei szerint lép fel. Ehhez képest a megfigyelői tagság viszonylag kevés befektetést igényel.

A fórum központi témája volt Hegyi-Karabah ügye – mindig akkor volt vastaps, amikor valamelyik vezető lelkesítő dolgokat mondott Karabahról. A térségben jelenlévő két nagyhatalom egyfajta elkötelezetlenséget mutat, az Egyesült Államok mindkét félnek nyújt katonai segítséget, Oroszország békefenntartói pedig egyszerre biztosítják Azerbajdzsán győzelmét és gondoskodnak arról, hogy Karabah de facto kormánya örmény legyen. Hogyan tud a Türk Tanács, amely teljesen elkötelezett a kérdésben Azerbajdzsán mellett, befolyással lenni a történésekre?

Korlátozottan. A kérdésben Oroszország békefenntartói jelenléte a legfontosabb. A posztszovjet térségben minden olyan konfliktus, ahol megjelentek az orosz békefenntartók, befagyott konfliktussá vált, amelyben az elmúlt harminc évben nem történt jelentős változás. Most Karabah is efelé halad: noha elvileg négy év múlva ki lehet vonni az orosz csapatokat, én hajlok arra, hogy azok maradni fognak, és e tárgyban mind Törökország, mind Azerbajdzsán minimális hatással lesznek Moszkvára. Törökországnak nagyobb a mozgástere, mert külpolitikailag rendkívül sok területen – Szíria, Líbia, Fekete-tenger, fegyvervásárlások – érintkezik Oroszországgal. Nem kizárt, hogy egy több elemből álló alkuban majd szerepel az orosz csapatok kivonása. A jelenlegi helyzet bizonyos szempontból mindenkinek kényelmes: az azeriek visszakapták a lakatlanná vált, korábban azeriek által lakott területeket, és a Karabah területén lévő Susa elfoglalása nemcsak fegyvertény, de komoly szimbolikával is rendelkezik.  Azáltal pedig, hogy az örmények lakta Karabah nagyjából kétharmada maradt csak örmény kézen, sikerült elkerülni a még nagyobb emberveszteséget, miközben a nemzetközi közvélemény sem fordult el Azerbajdzsántól. Ez nyilván nem egy mindenki számára kedves megoldás, s Karabah valószínűleg egy befagyott konfliktussá válik majd, amely helyzetének alakulására Törökországon és Azerbajdzsánon kívül nagyon kevés lesz a Türk Tanács ráhatása.

Végezetül pedig vonjunk mérleget az országról, ahol vagyunk. 2023-ban jár le Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi elnöki ciklusa. Milyen állapotban várja az ország ezt a választást? Mennyire van megtépázva a gazdasága, mennyire elégedetlenek a törökök?

A Covidnak köszönhetően az ország gazdasága meglehetősen gyenge lábakon áll. Magas az infláció, a dollárhoz, euróhoz képest komolyan veszített értékéből a líra. Ugyan ez egy évekkel ezelőtt megindult folyamat, amit a Covid katalizált, de az emberek túlnyomó része elégedetlen. Ugyanakkor a török kormány igyekszik mindent elkövetni, hogy különböző beruházásokkal pörgesse a gazdaságot. Kérdés, hogy ez mennyire lesz elég ahhoz, hogy az emberek bizalmát visszaszerezzék. Két évük van rá – az viszont biztos, hogy a külpolitikai sikereknek, például a karabahi azeri győzelemben játszott török diplomáciai és katonai szerepnek köszönhetően a kormányzó párt fel tud vetni olyan témákat, amelyekkel uralhatja a médiát, hetekre-hónapokra megragadhatja a közvélemény figyelmét.

Leginkább azonban a gazdaság rossz állapota érdekli az embereket, és emiatt jelenleg nem túl magas a kormány népszerűsége. Egy török mondás szerint a kormánynak a kalapból újabb és újabb nyulat (azaz témát) kell előhúznia, hogy megtartsa a népszerűségét. Ebből kiindulva a következő két év is mozgalmas lesz Törökországban. (Mandiner)