2010-ben a középfokú felvételizők 13 százaléka jelentkezett hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba, míg 2017-re az arányuk 22 százalékra nőtt. Az Oktatási Hivatal által közzétett adatsorból az is látható, hogy különösen 2013-tól, az új köznevelési rendszer felállítása után nőtt meg az érdeklődés az elitképző intézményeknek számító iskolatípusok iránt. A tendencia nem indokolható demográfiai okokkal, tekintve, hogy az évfolyamok összlétszáma csökken.

A Karátson Gábor Kör által szervezett nagyszabású minapi konferencián Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman úgy jellemezte a helyzetet:

a szü­lő­társadalomban komoly lakcímkártya-mizéria folyik azért, hogy a gyerek bejuthasson abba az iskolába, ahonnan egyenes útja van az egyetemre, azaz egész korán kiszelektálódik az elit.

Szakemberek szerint a jó minőségű oktatáshoz való egyenlőtlen hozzáférés egy olyan alapprobléma, amiből gyakorlatilag az oktatási rendszer összes többi problémája levezethető. A tanulók teljesítményében a szakértők sokáig a társadalmi környezetet tartották kulcsfontosságúnak, majd a pedagógus szerepe került előtérbe. Manapság viszont egyre inkább felismerik azt, hogy a szervezeti kultúrá­tól, ha úgy tetszik, az adott intézmény ethoszától függ mind a diákok, mind a tanárok teljesítménye, erre hívta fel a figyelmet a konferencián Nahalka István oktatáskutató. Ezért az értékelésnek, minőségellenőrzésnek nem a pedagógusokra, hanem az intézményekre kellene irányulnia, mivel a pedagógus teljesítménye elválaszthatatlan az adott intézménytől.

Óriási az intézmények közti különbség, az országos kompetencia-mérések alapján 500-1200 olyan hazai iskola van, amely a vizsgált szempont(ok) alapján jelentősen elmarad az elvárt teljesítménytől.

Kulcsfogalomként emlegetik a felzárkóztatást, tízmilliárdos nagyságrendű uniós támo­gatásokat is kilátásba helyezve, holott ez nem csupán anyagi kérdés, mivel komoly pluszmunkát kíván a pedagógusoktól. Bajkó Judit gimnáziumi igazgató hangsúlyozta, hogy a jelenlegi terhelés mellett a tanároknak inkább órakedvezményt kellene adni, hogy képesek legyenek plusz időt fordítani a lemaradt diákokra. Bajkó arra is kitért, hogy az egyszeri bérrendezéssel egyidejűleg megnövekedtek a munkaterhek, és megszűnt a bérek teljesítmény alapú differenciálásának lehetősége.

Ez az alapvető probléma

Lannert Judit oktatáskutató alapvető problémának tartja, hogy a tehetséggondozás és a felzárkóztatás fogalma nálunk természetellenes módon elkülönül egymástól. „Elsősorban a hátrányos helyzetű, rosszul teljesítő gyerekekre használjuk a felzárkóztatást, a jól teljesítő, konszolidált családi hátterűekre pedig a tehetséggondozás fogalmát. Holott a legtöbb gyereknek egyaránt vannak erős és gyenge területei, amit csak személyre szabott módon lehet fejleszteni” – mondta el a szakember. Olyan gyerekek, akiknek például tanulási vagy magatartási nehézségeik vannak, vagy éppenséggel autisták, gyakorlatilag kiszorulnak az iskolarendszerből az intézmények szakmai felkészületlensége miatt.

Lannert szerint a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai sikereiben rendkívüli felelősség hárul a pedagógusokra, akik kimutathatóan hajlamosak előítéletes módon értékelni, kategorizálni a gyerekek teljesítményét, ami hosszú távon ön­beteljesítő elvárásként működik. Kutatásokkal támasztotta alá, hogy a pedagógusok értékelését jelentősen befolyásolja, hogy a gyerek kulturális háttere mennyire áll közel az övékéhez, miként az is, hogy a szülők mennyire járnak el szülői értekezletekre. A hozzáállás meghatározó voltát az egyik tanulóvizsgálat is jól tükrözte:

akinek a matematika-teljesítményét 6. osztályban alulértékelték, annak 8., majd 10. osztályra tényleg leromlott a teljesítménye, míg akit 6.-ban felülosztályoztak, annak javult.

Az oktatáskutató szerint a szegény gyerekek rosszabb teljesítménye mögött olyan egyszerű okok is megtalálhatók, mint az éhezés, az alapvető szükségletek kielégítetlensége, ami leköti az egész gondolatvilágot. Mérések szerint indiai aratómunkások IQ-ja szignifikánsan nagyobb volt azt követően, hogy leadták a termést, és megkapták az éves bérüket, mint amit előtte mértek – jegyezte meg Lannert Judit.

A tantestület ethoszának kulcsszerepét igazolja a hejőkeresztúri általános iskola példája is, ahonnét a – jobbára hátrányos helyzetű – diákok 70 százaléka jut el az érettségiig. Kovácsné Nagy Emese iskolaigazgató szerint a jó példák alapvetően azért nem tudnak elterjedni, mert a pedagógusok, akiknek az átlag­életkora 50 év, annyira hagyományos módszerekkel tanítanak, annyira ki kellene lépniük ehhez a komfortzónájukból, hogy emiatt a legtöbb jobbító törekvés elvetél. A tanárképzős hallgatók viszont nagyon fogékonyak a változtatásra – tette hozzá az igazgató.

Ma a jól teljesítő diákok és tanárok a jó iskolákba koncentrálódnak, így kialakult az a helyzet, hogy ahol nincs erősebb állami intézmény, ott a konzervatív szülők az egyházi, a liberális szülők az alternatív magániskolákba menekítik a gyerekeiket, a többieknek meg maradnak a szegény állami iskolák.

„Van most egy iskolakörzetesítési törekvés, aminek akkor lenne értelme, ha mindenfajta iskola beletartozna. Ha az iskolák nem szelektálhatnának a gyerekek között, és a szülők sem választhatnának szabadon iskolát, vagy ha igen, akkor annak ára legyen, de közpénzből ne biztosítsunk jobb oktatást az elitnek” – szögezte le Lannert Judit. Elismerte azt is, hogy az együttoktatást nem lehet pusztán emberjogi dogmákkal kierőltetni úgy, hogy nem egyeztetünk róla az érintett családokkal, és nem tesszük hozzá a megfelelő szakmai és anyagi erőforrásokat is.

Makki Marie-Rose / Hetek / atv.hu