h i r d e t é s

A szlovák államfő összehányta a kormánygépet - küldik a takarításról a számlát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A szlovák államfő összehányta a kormánygépet - küldik a takarításról a számlát

2018. január 04. - 16:38

Robert Kaliňák el fogja küldeni a számlát Andrej Kiska államfőnek a kormánygép utasterének kitisztításáról, mivel állítása szerint az elnök mexikói útja után az teljesen össze volt hányva. - írja az Új szó.

Robert Kaliňák - Forrás: TASR

Ezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be a belügyminiszter, aki egyben visszautasította, hogy visszaélne a hatalmával, vagy befolyásolná a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkáját, illetve azt is cáfolta, hogy háborút indított volna Kiska ellen. Szerinte az elnök azért bírálja őt, mert így akarja elterelni a figyelmet a saját hibáiról, melyekért nem képes felelősséget vállalni.

"A kapcsolatunk az államfővel régóta komplikált" - jelentette ki Kaliňák, állítása szerint azért, mert visszautasította az elnöki hivatal néhány extrém kérését, mint például a legdrágább luxusmercedest, masszázsülésekkel.

A kormánygéppel kapcsolatban Kaliňák elmondta: az elnököt csupán arra biztatta, hogy a munkalátogatásokra használja a kormánygépet, de egyben tudatta vele, hogy ha magáncélra használja, például ha ezzel a géppel repül haza Poprádra, ki kell fizetnie az utat. Az első számlát ki is fizette, a másodikat már nem - állítja Kaliňák.

Kaliňák Kiska "adócsalási" ügyével kapcsolatban felemlegette az elnök szavait, miszerint ha valamelyik politikusra csak a gyanú árnyéka vetül, távoznia kell. A belügyminiszter szerint az elnök ahelyett, hogy vállalná a tetteiért a felelősséget, az újságíróknak "sír, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát", ezzel feltehetőleg a Vasárnapban megjelent, nagy visszhangot keltett interjúra utalt. Kaliňák szerint ez nem férfihoz méltó, nevetséges viselkedés. (TASR, SITA, u)