Nyílt forráskódú lehet a Windows
Könnyen elképzelhető, hogy nyílt forráskódú, azaz bárki által nézegethető és bütykölgethető lesz ezentúl a világ legismertebb, PC-kre írt operációs rendszere, a Windows, írja a Wired.
A hírt az idén tavasszal 40 éves Microsoft egyik vezető fejlesztője, Mark Russinovich jelentette be.
Russinovich ugyanis a Szilícium-völgyben megrendezett ChefConf nevű geekkonferencia egyik kerekasztal -beszélgetésén megelégelte azt az állapotot, hogy a weboldalakat és appokat fejlesztő, lelkes programozók és kis cégek szinte kivétel nélkül a konkurens Linux operációs rendszert használják a Windows helyett a napi munkához (a Russinovich-ot hallgató többszáz emberből ugyanis csak egyetlen egy tette fel a kezét, hogy Windows fut otthon a gépén).
"Ez már egy új Microsoft. Két éve ez nem történhetett volna meg, de ma már a realitások talaján kell állnunk."
Russinovich szerint a Microsft ma már nem engedheti meg magának, hogy nem halad a korral. Nagyon erős a konkurenciaharc, és nekik is nyitniuk kell az okostelefonok és tabletek világa felé. A Google ugye 2005-ben megvette az Android Inc. Linux-rendszert használó mobil operációs rendszerét, a Androidot, és láss csodát: ma például az Apple legnagyobb riválisánál, a Samsung okotelefonjain alapértelmezett androidos alkalmazásként fut a Gmail, a Picasa és a többi Goole-alkalmazás.
Vagyis a Google ugyanazzal a módszerrel kaszált milliókat, ahogy annak idején Bill Gatesék is megegyeztek az IBM-mel, hogy minden PC-n alaptartozék lesz az MS-DOS, később pedig már az összes otthoni számítógépen az Internet Explorer böngészőt alapból tartalmazó Windows futott. A Microsoftnál ezért most úgy gondolják, lépniük kell, mert aki megveszekedett Linux-felhasználó, az valószínűleg soha sem fog vásárolni az őskövületként elkönyvelt Microsoft termékeiből.
Mark Russinovich és a Bill Gates-birodalom jövőbeli terveit a ChefConf egyik fő szervezője Adam Jacob is örömmel üdvözölte. Sőt, nemcsak ő: a konferencia masszív Linux-hívői is tapssal és ovációval fogadták a bejelentést.