Okos megoldások fejlesztése Újbudán a szépkorúak bevonásával
A tesztelések során az időskorúak élettapasztalatai értéket képviselnek, amelyeket a fejlesztők beépítenek a termékeik továbbfejlesztése során.
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata a vezető partnerszervezete az I-CARE SMART nemzetközi projektnek, amelyben a résztvevő városokban (Prága, Graz, Łódź, Genova, Kassa és Újbuda) az idősügyet támogató SMART megoldások fejlesztésében érdekelt szereplők közötti tartós együttműködés kialakítása történik. Az együttműködés célja, hogy olyan SMART megoldások szülessenek, amelyek tervezésében és fejlesztésében az időskorúak (mint végfelhasználók) célközönsége is aktívan részt vesz a szociális és egészségügyi intézményrendszer szakemberei, a fejlesztők és az üzleti szereplők mellett.
A három éves projekt részeként valamennyi partnerszervezetnél meghirdetésre került a „Silver Star Challenge Ötletpályázat”, amelyre a fejlesztők (pl.: KKV – ék, start-up vállalkozások, stb.) innovatív ötleteikkel jelentkezhettek. A beérkező ötletek a végfelhasználó időskorúakból és szociális szakemberekből álló fókuszcsoportos beszélgetések alkalmával kerülnek továbbfejlesztésre az Újbudai Szociális Szolgálat intézményeiben. A tesztelések során az időskorúak élettapasztalatai értéket képviselnek, amelyeket a fejlesztők beépítenek a termékeik továbbfejlesztése során.
A Forestream Technologies Kft. termékötletét (kameraalapú aktivitásfigyelő és riasztórendszer) egy fókuszcsoportos beszélgetéssorozat keretében véleményezték a szépkorúak, és hasznos tanácsokkal szolgáltak a fejlesztők részére a bevezetni kívánt eszközzel kapcsolatban. A termék újdonságát az adja, hogy a működéséhez nem szükséges a szépkorúak aktív közreműködése, ugyanis a szolgáltatás a mozgásmintázatokban bekövetkezett szignifikáns változások érzékelésekor automatikusan küld riasztást a hozzátartozók vagy a szociális gondozók részére. Továbbá arcfelismerő funkcióval is rendelkezik, amely segítségével azonnal jelez, ha a lakásban idegeneket érzékel.
Projekt alapinformációi:
Támogató program: Interreg CENTRAL Europe Program
Teljes támogatás: 2 593 039,34 EUR
Megvalósítási időszak: 2019. május 01. – 2022. április 30.
A vezető partner Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatára jutó támogatás: 347 659,52 EUR
A projekt weboldalán további információk érhetőek el: https://www.interreg-central.eu/Content.Node/I-CARE-SMART.html