Olyan emberekben mutatták ki a brit mutáns vírust, akik Magyarországon fertőződtek meg
Nem attól függ egy vakcinának hatékonysága, hogy az orosz, európai vagy kínai.
Az első generációs vakcinák (az elölt vírus vakcinák) nem veszik fel a versenyt a harmadik generációs, mRNS-alapú vakcinákkal. Erről Jakab Ferenc, a PTE virológus professzora beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A professzor elmondta: a brit mutáció jelen vagy Magyarországon, mi vagyunk a 37. ország, ahol megjelent, és Magyarországon egyedül a pécsi laboratórium térképezte fel a vírus teljes genetikai állományát, így minden molekuláris biológiai vizsgálatot el tudnak végezni a kórokozóval kapcsolatban.
Jakab Ferenc hozzátette: lokális terjedést igazoltak, vagyis nem olyan emberekben mutatták ki a kórokozót, akik Angliából jöttek haza, hanem olyanokban, akik itthon fertőződtek meg. (atv.hu)