h i r d e t é s

Öngyilkos autós okozta a szolnoki kettős tragédiát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Öngyilkos autós okozta a szolnoki kettős tragédiát

2017. július 26. - 14:25

Öngyilkos autós okozta az eddigi adatok szerint a július 19-én, Szolnokon történt kettős tragédiát. - írja a 24.hu.

MTI Fotó: Mészáros János MTI Fotó: Mészáros János Forrás: 24.hu

A balesetben ő és a vétlen jármű vezetője is azonnal meghalt, miután áthajtott a szemközti sávba és fékezés nélkül belecsapódott a kisbuszba.

Összeroncsolódott jármûvek a 4-es fõúton, Szolnok közelében 2017. július 19-én este. A személygépkocsi és a mikrobusz frontálisan összeütközött, a balesetben ketten meghaltak.

MTI Fotó: Mészáros János MTI Fotó: Mészáros János Forrás: 24.hu
 

A Zsaru magazin azt írja, a rendőrök épp tanúkat kerestek a helyszínen, amikor megállt a közelükben egy nő a kocsijával. Közölte, hogy felismeri az összetört járművet, mert a barátjáé. Elmondta, hogy párja egy háromgyermekes apuka, aki a válása után ismerkedett meg vele. Szerették egymást, de gyakran veszekedtek. 

Aznap reggel is vitatkoztak, sőt, szakítottak, de a nő szerint erre korábban is volt példa, és rendre kibékültek már aznap estére. A férfinak nem voltak drog-, vagy alkoholproblémái, és arra sem utalt soha, hogy foglalkoztatná az öngyilkosság.

Kivéve a tragédia napján. Aznap több ilyen tartalmú üzenetet küldött a nőnek, amit ő meg is mutatott a rendőröknek. Összeroncsolódott mikrobusz a 4-es fõúton, Szolnok közelében 2017. július 19-én este. A jármû frontálisan összeütközött egy autóval, a balesetben ketten meghaltak.

MTI Fotó: Mészáros János MTI Fotó: Mészáros János Forrás: 24.hu

Ezekben egyebek mellett arról írt, hogy azt tervezi, nagy sebességgel belerohan egy kamionba, és, hogy “hatalmas lesz élete utolsó csattanása”. A történteket ezek után könnyebb volt rekonstruálni.

Eszerint a férfi néhány perccel este 8 óra előtt a 103-as kilométernél szállt bele a kisbuszba, kamionnal ugyanis nem találkozott.

A vétlen sofőrnek esélye sem volt a fékezésre, de még arra sem, hogy megpróbáljon kitérni, vagyis nem baleset, hanem gyilkosság történt. Összeroncsolódott személygépkocsi a 4-es fõúton, Szolnok közelében 2017. július 19-én este.

Az autó frontálisan összeütközött egy mikrobusszal, a balesetben ketten meghaltak.

Figyelem! Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot! 

24.hu