h i r d e t é s

Óránként 31 ezret fizet a kormány tanácsadásért a Századvégnek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Óránként 31 ezret fizet a kormány tanácsadásért a Századvégnek

2017. február 09. - 13:42

Csak az idén egymilliárd-hatszázkilencvenötmillió-négyszázötvenezer forintért gyárthat tanulmányokat a kormánynak a Századvég Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató a hvg.hu birtokába jutott szerződés szerint, amelyet még 2015 októberében kötött a két cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal. - írja a hvg.hu.

Forrás: 168ora.hu

A négy évre összesen 4,85 milliárdos keretösszegű szerződés a gyakorlatban annak a nagy vihart kavart 3,8 milliárdos tanácsadói megbízásnak a folytatása, amelyet az előző kormányzati ciklusban, 2011 végén nyert el a két cég, és a mostani körből kimaradó Strategopolis konzorciuma. A feladat is lényegében ugyanaz: magas szintű állami döntéshozatalt támogató, közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó közvélemény-kutatás, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanulmánykészítés és tanácsadás, illetve a hozzájuk kapcsolódó projektmenedzsment.

Bár az előző szerződés ideje alatt, 2012 és 2014 között készült tanulmányokról – amelyeket munkatársunknak (aki akkoriban az Origónál, majd a VS-nél dolgozott) két és fél évnyi pereskedés után éppen egy évvel ezelőtt volt kénytelen kiadni a Miniszterelnökség – a feldolgozás során kiderült ugyan, hogy vajmi kevés kormányzati döntést alapoztak meg, a 2015-ös közbeszerzés ajánlati kiírásában az NFM úgy írt a Századvég 2011 és 2014 közötti megbízásáról, mint ami "elérte kitűzött célját és összességében sikeresen működött", az akkori, és a mostani, új eljárásban készülő anyagok összevetésével pedig szerinte "Magyarország rendszerváltás utáni történetének legkomplexebb, legegységesebb, idő­ben legkiterjedtebb belső használatra készült kormányzati vizsgálata jön létre, mely a későbbiek­ben modellként és információforrásként egyaránt hosszú távon segíti majd az egymást követő ma­gyar kormányok döntéshozatali folyamatait."

Hogy az előző, olykor erős kormánykritikát, megfontolandó figyelmeztetéseket, de szakmailag erősen vitatható felvetéseket és feldolgozásokat is tartalmazó tanulmányok után ezúttal milyen minőségű anyagokat állított elő a kormányközeli cégcsoport, azt egyelőre nem – vagy legalábbis nem mostanában – fogjuk megtudni.

Az új szerződés amúgy az előzőből ismert telefonos vagy személyes közvélemény-kutatásokon túl ugyanúgy bizonyos szakpolitikákban vár a cégtől havi és negyedéves monitoring-tevékenységet, illetve elemzéseket. A 2012 és 14 között figyelt területek közül meglepetésre kikerült viszont a kultúrpolitika és a médiapolitika, a környezetvédelem, a kkv-fejlesztés és az innováció területe is. Bekerült ugyanakkor az előző időszakban érthetetlenül hiányzó oktatás- és egészségpolitika, valamint – nyilvánvalóan az azóta kipattant menekültválsággal összefüggésben – a honvédelem-biztonságpolitika, illetve a rendvédelem és közbiztonság.

A megbízás része még a szakpolitikai kutatással alátámasztott stratégiai tanácsadás is, évente legfeljebb 4920 szakértői órában. Ezt óradíjas elszámolással, „az aktuális szakpolitikai tanácsadási szükségletek” és egyedi igénybejelentés alapján vehetik igénybe a minisztériumok. „A kormány­zati döntéshozatal aktuális kihívásaihoz igazodó, gyors és rugalmas szolgáltatás” persze nincs ingyen: a Századvég szakértői szerénynek éppen nem mondható, 25 ezer forint + áfás, vagyis 31 750 forintos óradíjért állnak rendelkezésre.

Forrás: hvg.hu

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László