Orbán eszelős érvei akár börtönt is jelenthet a kormánypártiaknak?
Orbán Viktor a tegnapi parlamenti értékelőjén eléggé szürreális, nyakatekert és kifacsart módon hirdetett győzelmet a népszavazásnak csúfolt közvélemény kutatásról.
Tébolyult érvei szerint tegnaptól már nincs jelentősége, hogy a döntésre jogosultak közül hányan jelennek meg a döntésen, annak van jelentősége szerinte, hogy a megjelentek közül a többség miként döntött. Így lett Orbán szerint győzelem a közel 20 milliárdért megrendezett és elbukott közvélemény kutatásból. Egy régi mondás szerint „Az egészség ízét a betegség adja meg”.
Ez a félkegyelmű logika a hallucináció tünetein kívül mást is jelent. Ha komolyan vesszük ezt a félcédulás elméletet és átültetjük a gyakorlatba, akkor nagy bajba került ezzel a kormánypárt. Akár börtönbe is kerülhetnek parlamenti döntéssel a kormánypárt képviselői az ellopott közpénzek miatt.
Orbán logikája szerint
Ha a Parlamentben csak a képviselők egyharmada jelenik meg és azok kétharmada szavaz valamiről, akkor parlamenti demokrácia ide, vagy oda, a megszavazott kérdést eldöntöttnek és jogerősnek kell tekinteni. Annyi dolga lesz ezentúl a demokratikus ellenzéki pártok képviselőinek, hogy megvárják míg az enyveskezű kormánypártiak elfelejtenek megjelenni a munkahelyükön és egyszerűen megszavazzák a vagyonelkobzást, valamint a fejenkénti legalább nyolc év letöltendő szabadságvesztést az ellopott javak miatt. Megtehetik ezentúl, hisz a saját démonaival küzdő kormányfő szerint ez tagnaptól így lesz.
Ugye milyen eszelős a logikája, ha a Parlamentre vonatkoztatjuk?
Pedig szó szerint ezt jelentik a parlamenti felszólalásában elmondott mondatok. Azt tartja a mondás, hogy „bolond lyukból bolond szél fúj”, de mégsem normális dolog, hogy Magyarország közmédia csatornáiból háborús propaganda híradóra hajazó félelemkeltés, hangulatkeltés dőljön nap mint nap egy skizofrén elme eszelős igényeinek kielégítése érdekében.