A miniszterelnök meglátása szerint olyan képzést kell nyújtani, ami Győrbe vonzza a fiatalokat. Ez annak tükrében, hogy minden második magyar fiatal – és nyugodtan kimondhatjuk minden második felnőtt is – fontolgatja, hogy külföldön telepedik le, felvet további megválaszolatlan kérdéseket.

Ahogy az is, hogy milyen képzésekre gondolhat Orbán, akinek regnálása alatt és jóváhagyásával az oktatásunk elvesztette mindenfajta potenciálját.

Orbán szerint a foglalkoztatási adatok jól mutatnak. Arról persze nem tette említést, hogy ezt a közmunka nevű statisztikai kozmetika erősíti. Arról sem szólt, hogy ezzel szemben a fél ország a mélyszegénység szélére csúszott, sőt másfél millió embernek a szó legszorosabb értelmében kilátástalan az élete.

A probléma gordiuszi csomóját képező kulcsmondat azonban csak ezt követően hangzott el. Arra vonatkozóan, hogy Győr hogyan fog fiatal munkaerőt csábítani magához, arra iránymutatásul a miniszterelnök csak ennyit mondott:

„A helyzet úgy fest, hogy meg kell fizetni őket.”

Ez nagyon érdekes és hangzatos, csakhogy a munkatörvénykönyv véletlenül sem a helyi vállalkozások fennhatósága alá tartozik, amely egyébként gyakorlatilag legitimálja az alkalmazottak alulfizetését, kiszolgáltatott helyzetét. Gondoljunk csak a fél éves fizetés nélküli gyakorlatra.

Mindezek mellett sem teljesen világos, hogyan kívánja Orbán hazacsábítani a magyar munkavállalókat. Mit tud felkínálni az állam? Versenyképes fizetésről nem beszélhetünk. Maradnak az ezt kompenzálni képes körülmények.

Ha lennének ilyenek. Mert jogbiztonságról nem beszélhetünk, ahogy Alkotmányról sem. Nem véletlen, hogy 20 évre kell betervezni egy demográfiai programot is. Igaz, a Ratkó-korszakot követő generációk napjainkban is nyögik ennek terhét.

Ilyenkor persze jön a magyar táj szépsége… Milyen jó is lehet egy téli táj festői látványa, a fagy- és az éhhalál határán!

Bárhogy is Orbán kimondta, hogy hazajönnek, mi pedig csak azt tudjuk biztosan, hogy aki haza is jön, az valószínűleg nem felelt meg a külföldön szabott elvárásoknak.