h i r d e t é s

Orbán-Tarlós: Budapesti mesék

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán-Tarlós: Budapesti mesék

2016. január 15. - 12:56
0 komment

Ha nem lenne Habony Árpád, az Ilyen Nevű Ember, akkor Tarlós István még mindig csalódott volna. Tegnap ugyanis még az volt a főpolgármester, mert rájött, hogy Orbán Viktor becsapta. Szerencsére mára kiderült, hogy Tarlós főpolgármester ezt csak úgy érzi.

Fotó: Gépnarancs

Lázár János ugyanis azt közölte a nagy nyilvánossággal, hogy a kormány átvette Budapesttől az agglomerációs közlekedést, ami magyar fordításban azt jelenti, hogy a HÉV és a buszok nem állnak meg Budapest határában, hanem úgy, ahogyan eddig, továbbra is szállítják az utasokat a környező településekről és vissza - írja a gepnarancs.hu.

Mondjuk, józan ésszel senki sem gondolta, hogy Szentendréről, Budaörsről, vagy éppen Pomázról ezután majd nem lehet bejutni Budapestre, de annyi biztos, hogy a levegőben lógott a botrány.

Tarlós tehát csalódott volt, pedig, nem kellett volna annak lennie. Tudhatta volna, hogy kivel üzletel. Egy olyan miniszterelnökkel, aki nem szereti Magyarország fővárosát. Visszafogottan fogalmaztunk, más a helyünkben biztosan azt írta volna, hogy Orbán gyűlöli Budapestet.

Azoknak, akik vidékről, pláne kis településről kerültek Budapestre, két lehetőségük van ugyanis: vagy nagyon gyorsan megszeretik ezt a várost, elfogadják és befogadják, vagy pedig életük végéig utálni fogják.

Orbán Viktornak az utóbbit dobta a kocka.

Talán tényleg nagy igazságtalanság, hogy Felcsúton nincs Operaház, tudományos akadémia, sem pedig Országház, de ettől még nem kellett volna 1998-ban leállítani a 4-es metró építését, és kirakni a Nemzeti Színházat a város szélére.

Nem kellett volna bűnös városnak kinevezni Budapestet. Ha Orbánon múlna, porig rombolná, és sóval szórná be a helyét. Ezt ugyan szó szerint nem mondta, csupán annyit jegyzett meg, hogyha rajta állna, Budapest egyáltalán nem kapna az uniós pénzekből. Így sem kap sokat, de a kijelentés mégis érdekes: ezek szerint mégsem tőle függ minden. Pedig, idáig joggal hihettük, hogy még a napszakok változása is a miniszterelnök hatáskörébe tartozik – ha egy reggel úgy ébred, hogy este van, akkor, tessék csak kinézni az ablakon, sötétség mindenütt, amerre a szem ellát.

Tarlós főpolgármesternek idáig sikerült azt a látszatot keltenie, hogy harcol Budapestért. Nem Orbánnal szemben, hanem vele együtt, vállvetve. Arról pedig nem ő tehet, ha a miniszterelnök rossz emberekkel (értsd: Lázár János és más gonoszok) van körülvéve. Olyanokkal, akik megtévesztő információkat továbbítanak a miniszterelnöknek, amitől aztán ő maga is rossz embernek látszik.

Most azonban ennek vége, az édes életet nemrég még Ibizán élvező Habony Árpád elsimította a nézetkülönbségeket. Az Ilyen Nevű Ember, aki nem szerepel a kormány fizetési listáján, nyilván ezúttal is ingyen tette mindezt, merő hazaszeretetből és a nemzet gyarapodása iránti elkötelezettségtől vezérelve.

Most egy ideig látszólag béke lesz, de Tarlós azért jobban tenné, ha megfogadná Bokros Lajos tanácsát, és a jövőben nem cirkuszolna, hanem a város vezetésével foglalná el magát.

Különben még az a csúfság is megeshet vele, hogy elbontják a hirdetőoszlopait.

fsp

 

gepnarancs.hu