h i r d e t é s

Orbán végre igazat mond: Magyarországra szegénység vár

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán végre igazat mond: Magyarországra szegénység vár

2016. június 13. - 07:51
0 komment

Az ügyészi szervezet mai gyűlésén a kormányfő megtartotta 2030-ig tartó programbeszédét - írja a Hafr Blog.

Forrás: hafr.blog.hu

Elmondása szerint az európai gondolkodásban még nem történt meg - de meg fog történni - a váltás a szociális jólét korszakából a rend korszakába. Nyugaton a politikai elit a gazdasági sikereket tekinti továbbra is legitimációs alapnak a rend és a rendteremtés helyett, ez azonban meg fog változni, Magyarországon már meg is történt.

Orbán -- ami a lényeg az egészben -- meghirdette az elkerülhetetlent, azt tudniillik, ami elkerülhetetlenné vált a kormányzása eredményeként (és aminek jellegében természetesen semmi köze Európa versenyképességének adott állapotához): a lecsúszó, elszegényedő ország lemondhat arról, hogy valaha is befogja akárcsak a régiós társait is. Miután az ország növekedési és megújulási potenciálját Orbán tervszerűen lerombolta, vezetésével az állami vagyon mozdítható része egy szűk kaszt kezébe vándorolt, látványosan rohadnak a közszolgáltatások, félmillió magyar menekült nyugatra, rövidesen az EU-s pénzek is elfogynak, és tíz év múlva már nyugdíjat sem fog fizetni a a magyar állam -- ilyenkor már nagyon nehéz az unortodoxia hazugságaival házalni.

Egy nappal azután, hogy a törvényhozás ellenzéki segédlettel elfogadta a különleges állapot alkotmányos és törvényi alapját, világossá vált, hogy leginkább nem a migránsok ellen védekezik a kormány, hanem az ország polgárai ellen, akik majd egyszer, nagy későn magukhoz térnek bódult, sorosozással, kommunistázással, emigránsozással és öngyilkos nacionalizmussal nehezített állapotukból. És akkor ott lesz velük szemben az ügyészség, a rendőrség, a titkosszolgálatok és a katonaság, miközben az állampolgárok 85-90%-a eleve az államtól fog függeni, mert onnan fogja húzni a fizetését vagy a kicsinyke nyugdíját: a szabadságunk minimális lesz -- REND lesz.

Ó, próféta lelkem! Néhány hete megírtam, hogy ez lesz a következő lépés. A szegénység legitimálása -- amit a nép túl nagy kisebbsége még mindig, addig is, amíg a reménytelenség és a nyomor már ellepi a fejük tetejét is, örömrivalgással fog fogadni! Rend, szolgaság, fegyelem, szegénység lesz a mi négyes csillagunk, a nemzeti büszkeség az égboltunk! Az unortodoxiának vége, a vagyont nagyjából ellopták, jöhetnek az igazság évei (évtizedei). Most kezdhetjük megenni, amit 6 év alatt közösen megfőztünk. Elnyúló, szegényes lakoma lesz, magyarok, míg a belső szobában a fiúk tivornyáznak. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

hafr.blog.hu