Az utóbbi idők legfrappánsabb bon mot-ja kétségkívül az, hogy a világon Magyarországon a legmagasabb az egy vőre jutó nemzeti jövedelem. Az illúziótlan szarkazmus a maga tömörségében világít (lassan ezt az igét se lehet direktben leírni) rá pontosan arra, hogy mi is megy most ebben az országban. Amelyik amúgy a korábbi Magyar Köz(gép)társaságból akadálytalanul alakult át Vejedelemséggé.

Finom kis oligarcha-paradise lettünk: van, aki a bankrendszer egy darabját harapja ki, a másik a Balatont viszi, a harmadik egy egész iparágat hasít ki magának. Mert megérdemli. Kétségkívül. Az meg már csak ráadás, hogy az ember reggelente azzal pásztáz végig a híreken: na, ma mennyit bugáztak? És csak egy átlagos nap termése a sajtóban: havi(!) 2 és fél millió eltitkolt jövedelem (hát mennyi lehet ott még, ami legalább „le van papírozva”), 800 milliós ígérvény a feleségnek, vagy a kedves mamának, és 1,2 milliárdos (igen, nem elírás: milliárd!) offshore zsozsóról is szól a fáma. Emlékszünk még az állítólagos Nokiás-dobozra, a 15 millióra, meg más – teljes joggal közfelháborodást keltő – korrupciós summákra a szoci érából? Fillérek se a mostaniak lopási volumenjéhez képest. Pedig a szocikat – helyesen! – jórészt ezért zavarták el. A NER-kleptokrácia meg – a jelek szerint – kap majd esélyt a „folytatásra”, hogy a tévedésből le nem nyúlt holmit is elvihessék.

Ha meg történetesen lebuknak, jön a papagáj-replika, miszerint mindez természetesen nem más, mint a reménytelen-helyzetben-lévő-pártok-izéje-meg-a-kampánylikból-fújó-Simicska-és-a-Soros-zsoldjának-forgatókönyvét-kottázó-újságírók lejárató akciója. Hát persze. Nyilván közéjük tartozik a Reuters, a Newsweek meg a The Washington Post is. Hogy csak három olyan orgánumot említsek, amelyek az utóbbi időkben közöltek cikket Magyarországról. A Reuters például egy nagyon alapos, részletekre kiterjedő oknyomozó riportot készített arról, hogy fideszes oligarchák miként nyúlják le a Balaton-partot. Meg is említenek 10 konkrét figurát, név, cím, szem.szám (offshore account number… Na jó, az nem). Azért is tanulságos olvasmány ez a döbbenetesen precíz, okadatolt cikk, mert elkövetkezhet az az idő, amikor a hazai helyzetről már csak a külföldi orgánumokból kaphatunk valós híradást, és azok közölnek alkalomadtán tényfeltáró riportokat. A Newsweek nem is felejti el megemlíteni, hogy „Orbán gazdag üzletemberekből és oligarchákból álló köre időközben felvásárolta a mindinkább sorvadó független média kiadványokat.” (Ezért jó, hogy az Európai Unió végül mégis elkülönít egy 450 000 eurós keretet oknyomozó újságírásra, ami a fasorban sincs, mondjuk, Lőrinc barát napi jövedelméhez. Már látom is a kormányplakátot, hogy aszongya Fake news=Brüsszel).

A Reuters cikke konkrét esettanulmány, amelyik pontosan leírja a folyamatokat, ahogyan az oligarchák gyakorlatilag kisajátítják maguknak az ország egy részét. Komoly kormányzati asszisztencia mellett, amelyik feléjük tereli az uniós pénzek jelentős hányadát. A Reuters szerint a megnevezett 10 üzletember 2010 óta 8 milliárd dollár, azaz 2 billió forint (kétezermilliárd, 2 000 000 000 000 forint) értékben nyert meg közbeszerzéseket. Tessék megpróbálni egyáltalán felfogni eme összeg nagyságát. A Reuters elemzéséből leszűrhető, hogy a nyugati újságírók szerint pontosan ez a „kormányzás” értelme.

A Newsweek is valami hasonló következtetésre jut, amikor meg is becsüli egy honi kiadványra támaszkodva Orbánék vagyonát, (noha nálunk nagyobb figyelmet kapott a cikknek az a motívuma, hogy Orbánt az európai szélsőjobb főalakjaként mutatja be).  Azt írja a hetilap, hogy az Orbán család vagyona olyan 23 millió euró (7,1 milliárd forint) körül van, amelyet nagyrészt 2010 óta szereztek. És még hozzáteszik, hogy az OLAF nem éppen hízelgőleg emlékezik meg Orbán vejéről. Mindez azért érdekes, mert a Newsweek cikke valóban kiemelten elemzi a kormány és feje szélsőjobb vonzalmát és gyűlöletkeltő politikáját. Ugyanakkor a lap sejtetni engedi, hogy a propaganda hivatott egyben eltakarni a nagy bugázásokat is. Hasonlóképpen fogalmaz a The Washington Post is, amelyik nyomatékkal foglalkozik azzal, ahogy Sorosból mumust (bogeyman) csináltak Orbánék.

 „Az, ahogy szinte minden más témát háttérbe szorítva Orbán démonizálja Sorost, mutatja legjobban, hogy 2010-es megválasztása óta milyen messzire távolodott az európai fősodortól.” 

De hát nem is a fősodor érdekli a kormányerőket, hanem az a 2 billió.

A hatványon.

Szerző: Mátyás Győző / 168ora.hu