h i r d e t é s

Összeesküdött ellenem a pártelit - mondta Trump

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Összeesküdött ellenem a pártelit - mondta Trump

2016. április 13. - 07:52
0 komment

Trump szerint a republikánus elit összeesküdött ellene - írja a Faktor.hu.

Trump és felesége - Forrás: faktor.hu

Donald Trump szerint a republikánus pártelit mindent elkövet, hogy megakadályozza elnökjelöltségét. Az amerikai előválasztási versenyben a republikánus oldalon élen álló milliárdos a CNN hírtelevízióban beszélt erről.

A CNN hírtelevízió második republikánus elnökjelölt vendége Donald Trump volt, a milliárdos üzletember mellett ott ült a családja is, mint előző nap John Kasich ohiói szenátor mellett is.

Trump ezúttal nagyon visszafogott volt, feleségével, a szlovén születésű exmodellel, Melaniával és előző házasságaiból született gyerekeivel jelent meg. Ritka, hogy Trump a családjával együtt mutatkozik vagy a magánéletéről beszél a nyilvánosság előtt, a hallgatóság most sem sokat tudhatott meg a magánéletéről. A meghívott vendégek ezúttal is republikánus szavazók voltak, akik inkább udvarias, semmint érdemi kérdéseket tettek fel, elsősorban Trump gyerekeinek, akik dicsérték apjukat. Elmondták, mindig kiváló apa volt, megszállottja a munkájának és a családjának, tiszteli és egyenrangúaknak tartja a nőket, etikus ember, aki ha valamit elhatároz, akkor végig is viszi. Legidősebb fia, az első házasságából született Eric azt mondta, hogy apja a legjobb barát a világon, Ivanka nevű lánya arról beszélt, hogy apja arra nevelte őt, hogy ugyanannyit elérhet, mint a bátyjai. Trump második házasságából született, Philadelphiában élő Tiffany - aki először jelent meg a nyilvánosság előtt - szintén azt hangsúlyozta, hogy apja szívvel-lélekkel csinál mindent. Az egyetlen, amit a család Trump szemére vetett, hogy sokszor nyers a stílusa. Elmondták, hogy nem is egyszer kérték őt arra, hogy legyen "kedvesebb", elnökhöz méltóbb stílusú. Melania Trump, aki viszonylag keveset beszélt, az anyaság örömét és felelősségét emelte ki, és ő is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy férje egyenrangúnak tartja a nőket és a férfiakat. Korholta férjét a stílusáért.

Donald Trump kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint a Republikánus Párt elitje és befolyásos személyiségei ellene dolgoznak, és azt állította, a párt vezetése a színfalak mögött mindent megtesz azért, hogy ne ő legyen az elnökjelölt. Ezzel összefüggésben a coloradói eredményeket említette. Coloradóban a hétvégén az állam valamennyi - harmincnégy - küldöttjét Ted Cruz texasi szenátor nyerte el, úgy, hogy a párt vezetői és funkcionáriusai választották ki a delegátusokat. Trump elismerte, hogy túl sok időt tölt a közösségi médiával, kivált a mikroblogokon való üzengetéssel, de ha elnök lesz - állította - ezzel is felhagy majd. (faktor.hu)