De kevés szó esett a diákokról, illetve arról, hogy milyen hatással van rájuk a poroszos nevelés. Az elmúlt napokban viszont több ezren osztották meg egy gyermekpszichológus írását, aki valós példákkal illusztrálta, hogy az iskola szó szerint megbetegíti a gyerekeket.

A miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt levele valóságos lavinát indított el. Március 15-én több tízezer tanár, szülő és diák demonstrált a Kossuth téren, múlt hét szerdán pedig lyukasórával tiltakoztak a pedagógusok többek között a központosított tanrend, a hatásköri zűrzavar vagy a pénzhiány ellen.

 „Az iskola betegít”

Bár a tüntetéseken szóba került, hogy a diákokra túl nagy terhet ró az iskola, részletesebben nem foglalkoztak azzal, hogy milyen hatással van rájuk a poroszos rendszer. Az elmúlt napokban viszont több ezren osztották már meg Facebookon Deliága Éva gyermekpszichológus bejegyzését arról, hogy - ahogy Vekerdy Tamás is megállapította - „az iskola betegít”. A hozzá járó kisdiákok ugyanis szó szerint belebetegednek a stresszbe, a megfelelési kényszerbe, a túlterheltségbe vagy a kiközösítésbe.

Az alábbiakban Deliága posztjából idézünk, melyben azt részletezi, hogy milyen gyerekeket visznek el hozzá a rendelésre.

Az elsős kislányt, akiben óriási a megfelelési vágy, és napok óta bántja, hogy csak 96 százalékos lett a matek dolgozata, mikor ő csak egy hibát csinált. A kislányt megismerve megtudom, hogy mély érzésű, néha szokott veszekedni a kisöccsével, imádja az állatokat és nagyon ügyesen balettezik.

Az másodikos kisfiút, aki intőt kapott, mert a szünetben rendetlenkedett. Kiderült, hogy társaival szerepjátékot játszva kezéből pisztolyt formálva, azt mondta: „Puff, lelőlek!”. A tanító néni beírása szerint tűrhetetlen, hogy egy kisdiák ilyen agresszíven viselkedjen, fegyvert imitáljon. Az anyuka félve, bizonytalanul kérdezi tőlem, hogy most akkor nagy a baj? Félszegen előveszi a kisfiú rajzait, amik rendőrt, katonát ábrázolnak. Megtudom még, hogy a kisfiú nagyon szeret a nagyszüleinél lenni, ügyes horgász, a szülei szerint jószívű, értelmes kisgyerek.

A harmadikos kisfiút, akinek vasárnap esténként hányingere szokott lenni. Akihez már többször riasztották a szüleit az iskolában fejfájás, hányinger, szédülés miatt. 

A kisfiú osztályában naponta minimum három számonkérés szokott lenni. Tollbamondás, matek röpdolgozat és angol szódolgozat. Ez a kisfiú négyes-ötös tanuló. Megismerve rájövök, hogy kiváló mérnöki agya van, 9 évesen locsoló berendezéseket tervez, szenvedélyesen érdeklődik az autók mechanikája iránt. Szerető családi közegben él, van két legjobb barátja, akikkel egy osztályba is jár.

Az ötödikes, az egyik legjobb hírű általános iskolába járó fiút, aki feszült, sokszor mégis levert és motiválatlan.

A foglalkozáson eljátssza, hogy ő a tanár, és mindig egyre nehezebb feladatokat ad nekem, anélkül, hogy megdicsérne. Mikor megérzem ennek a nyomasztó erejét magamon, kitépi a lapot a kezemből és közli, hogy lejárt az idő. 

Ő a tanár most, nincs kegyelem, pedig meg tudtam volna oldani azt a példát még.

A nyolcadikos lányt, aki napi 4,5 órát tanul. Hatosztályos erős gimnáziumba jár, tartani akarja a tempót a többiekkel. Nem szokatlan, hogy egy nap öt tárgyból is dolgozatot írnak. Egy órát utazik Budapest vonzáskörzetéből az iskolába és egy órát haza. Minden maradék idejében sokszor éjfélig fennmaradva tanul.

Vágyik rá, hogy több ideje legyen sportolni, kézműveskedni és a családjával, barátaival lenni. Ha rossz jegyet kap, úgy érzi, ezen múlik az élete, mindent elrontott.

Az egész életünket meghatározza az iskola

A szakértő szerint a fenti példákban az a közös, hogy egyik gyereknek sem lenne szabad pszichológushoz kerülnie, hiszen alapvetően egészségesek. „Az iskolarendszer megnyomorító hatása nélkül, mind kiegyensúlyozottak, felszabadultak, harmonikusan fejlődőek lehetnének, egy csomó olyan tulajdonsággal, ami értékes a világban” – fejti ki.

Szóvá teszi azt is, hogy egy elsős gyereket nem büntethetnének azért, mert játékos, és

furcsállja, hogy általános iskola elsőben, ahol elvileg nincs osztályozás, szorongnak a gyerekek, hogy hibát vétenek. 

De később sem lesz jobb a helyzet: egy középiskolásnak nem szabadna napi négy órányi leckét, vagy tanulnivalót kapnia.

Deliága szerint Magyarországon egyáltalán nem gyermekközpontú az iskolarendszer, mivel még mindig a rend, a fegyelem és a nagy lexikális ismeretanyag a meghatározó. Pedig egy gyereknek az egész életét meghatározhatja, hogy milyen iskolába jár: egyáltalán nem mindegy, hogy hagyják-e kibontakozni, vagy a túlzott fegyelemmel kiölik belőle a természetes kíváncsiságát.

Ki a felelős?

A gyermekpszichológus posztja megosztotta a kommentelőket is. Voltak, akik egyetértettek az írással, sőt saját élményeiket látták megismétlődni.

„Gyermekorvosként én is ezt látom… Meg nagymamáként is…”

„Sajnos nem új keletű a probléma, csak valószínűleg 25-30 éve ezzel még nem foglalkoztak.

Amikor én elsős voltam, minden vasárnap addig rágtam a körmeimet, amíg nem vérzett (borzalmasan fájt). A ceruzát úgy szorítottam, hogy a középső ujjam oldalán teljesen megvastagodott, megkeményedett a bőr 

(kb. 15 év (!) múlva kezdett elmúlni).”

Mások szerint viszont nem szabad az egész rendszert hibáztatni néhány példa alapján.

„Messzemenően hibás következtetés a kezelésre járó gyerekekről a többire is kivetíteni ezeket a gondokat. Gondolom, a pszichológushoz nem viszik el a gondtalan gyerekeket. Ezt tovább tolni és már az egész iskolarendszert okolni nem más, mint egyszerű politikai véleménynyilvánítás, amit a szerző a hivatásával szeretne hitelesíteni.”

Abban is eltértek a vélemények, hogy inkább a pedagógusok, vagy a szülők a hibásak a kialakult helyzetért.

„Pszichológiai szinten elsősorban nem a pedagógusokkal érdemes foglalkozni – szerintem – a fentebb leírt problémákkal kapcsolatban, hanem inkább a szülőkkel, a családdal. Az már egy másik kérdés, hogy a pedagógusok mentális egészségére is érdemes lenne figyelmet, időt szentelni.”

 „Megkérdezte valaki a tanárokat, nekik mit kell hozniuk, milyen előírásokat kell betartaniuk?

Szerintem nem ők találják ki a tananyagot, és az erőltetett menetbe való oktatást sem, szerintem ők is frusztráltak, stresszesek és ez áthat a gyerekekre is sajnos. 

Valószínűleg az igazi jó tanárok megpróbálják enyhíteni a stresszt, de mindenképpen az oktatási rendszeren változtatni kell.”

Svájcban a legjobb iskolásnak lenni

Milyennek is kellene lennie egy általános iskolának? Egy nemrég megjelent kutatásban összesítették a szövegértést, a matematikai képességet, és a természettudományos ismereteket mérő PISA-felmérés adatait egy, a diákok boldogságát mérő teszt eredményeivel. Ezek alapján

Európában a svájci iskolák a legjobbak, hiszen ott a gyerekek jól teljesítenek és boldogok is. A magyarok sajnos mindkét rangsorban alul helyezkednek el.

A világiskolái oldalon az egyik szülő osztotta meg a tapasztalatait a svájci iskolarendszerről, ahol a tanárok „nem arra kíváncsiak, hogy a gyerek mit nem tud, hanem arra, hogy mit sikerült elsajátítania.”

Az alsó tagozatban a diákok csak az alapokat sajátítják el, negyedik után pedig képességeik alapján háromfelé választják őket, és ezután a tantárgyakat különböző mélységben tanulják. A legjobbakat rögtön a középiskolára készítik fel, de a rendszer minden irányba átjárható. Így nem fordulhat elő, hogy valaki elkallódik, de az sem, hogy teljesítmény nélkül tömegeket kerülnek be a felsőoktatásba.

A gyerekek sok projektfeladatot kapnak. Az édesanya beszámolt a személyes kedvencéről, amikor „Nyaralásom” címmel kellett megtervezniük egy utazást, egy hétre, egy kiválasztott országba. A kisdiákoknak többek között meg kellett válaszolniuk, hogy hol fognak megszállni, milyen látnivalókat néznek meg, mit fognak enni, vagy, hogy mindez mennyibe fog kerülni.

Szemeszterenként egy-egy ilyen nagyobb projektet kapnak, de ezen kívül nincs házi feladat. Nincs ellenőrző, sem e-napló, sem év végi keménykötetes bizonyítvány. 

A felmérések szerint a gyerekek ennek ellenére, vagy éppen ezért jól teljesítenek és kiegyensúlyozottak.

atv.hu