h i r d e t é s

Putyin már hétfőn felvehette a támadásról szóló videóüzenetet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Putyin már hétfőn felvehette a támadásról szóló videóüzenetet

2022. február 24. - 08:24

Az orosz sajtó arról számolt be, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök valószínűleg előre, már hétfőn rögzítette hadüzenetét

Forrás: Zoya Sheftalovich/Twitter

A Novaja Gazeta orosz lap közlése szerint a Kreml honlapjára feltöltött videófájl metaadatai február 21-én este hét órakor keletkeztek, közel három nappal azelőtt, hogy Putyin csütörtökön reggel bejelentette a hadműveletek megkezdését.

Az elnök csütörtök reggeli, illetve hét eleji megjelenése közti hasonlóságok szintén bizonyítékként szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy előre felvett videóról van szó. Putyin ugyanis ugyanazt a nyakkendőt viselte és ugyanannál asztalnál ült, amikor hétfőn bejelentette, hogy elismeri a kelet-ukrajnai régió két önkényesen kikiáltott köztársaságát, és amikor csütörtökön bejelentette a hadműveletek megkezdését.

Már korábban is volt arra példa, hogy a Kreml “lebukott”, mert előre rögzítettek olyan eseményeket, amelyeket elvileg élőben közvetítettek, ha azonban most is ez történt, az azt sugallja, hogy Putyin soha nem vette komolyan a diplomáciai utat, és mindig Ukrajna inváziójára készült. (Kitekintő)