h i r d e t é s

"Rogán ügyvédje" milliárdot kereshetett a "hivatalos migránsokon"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

"Rogán ügyvédje" milliárdot kereshetett a "hivatalos migránsokon"

2017. április 24. - 08:29

A Magyar Nemzet birtokába került egy olyan szerződés, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore céggel.

Forrás: 24.hu

Ebből a dokumentumból kiderült, hogy a Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető ügyvédi iroda ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől. Kosik Kristóf ügyvéd többször járt el Rogán Antalnak, valamint Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának a megbízásából, sőt lapunk úgy tudja, hogy ő írta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály módosítását is 2012-ben. Csak a múlt év végéig több mint 4700 ilyen állampapírt jegyeztek le, vagyis „Rogán Antal ügyvédje” akár hatmilliárd forintot is kereshetett a programmal.


Nagyobb méretért kattintson a képre!
Forrás: mno.hu

A kínai állampolgároknak való kötvényértékesítésre egy kajmán-szigeteki cég, a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) kapott engedélyt az Országgyűlés gazdasági bizottságától. Az ügyfelekkel mégsem ez a cég, hanem a Hongkongban bejegyzett, hasonló nevű vállalkozás, a Hungary State Special Debt Management szerződik. Fontos kérdéseket vet föl, hogy a Management nevű cég írja alá a szerződéseket, holott a HSSDF-nek van joga az ügyfelekkel szerződni. De mivel a programban részt vevő offshore cégeket senki nem ellenőrzi, azt csinálnak, amit akarnak.

Még 2013-ban kapott kötvényforgalmazási engedélyt a kajmán-szigeteki HSSDF. Ekkor Rogán Antal volt a bizottság elnöke, aki úgy nyilatkozott, hogy a cég tulajdonosa Boros Attila és Lian Wang (Lien Vang) mellett Simon Mu és Jonathan Chan (Csan). Ám a HSSDF – miután megkapta a bizottságtól a letelepedésikötvény-forgalmazásra vonatkozó fölhatalmazást – a legnagyobb pénzt hozó tevékenységét lényegében kiszervezte a hasonló nevű Hungary State Special Debt Managementnek. Ezt a vállalkozást Hongkongban jegyezték be 2012. december 4-én, tehát bő három héttel a törvény hatálybalépése és egy héttel a parlamenti végszavazás előtt. (A Fund és a Management cég esetében is beszédes a név, magyarra fordítva a speciális magyar letelepedési állampapírra utal.) Ez a cég kapja lényegében a kötvényüzlet legnagyobb hasznát jelentő negyvenötezer eurós (mintegy 14 millió forint) szolgáltatási díjat. A hongkongi cégadatok szerint a Hungary State Special Debt Managementben Lien Vang és Boros Attila már csak igazgatóként van jelen. Az igazi tulajdonosok nem magánszemélyek, hanem a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett további három offshore vállalkozás: 25 százalékban a Star Wealth Ltd., 30 százalékban a Prime Ally Ltd. és 45 százalékban az Ace Deal Investments Ltd. Azt, hogy a Management nevű céget a törvénymódosítás és a hatálybalépés előtt hozták létre, még ki lehet magyarázni, de hogy a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett végső tulajdonosként jelen lévő vállalkozások közül a Prime Ally Limitedet egy nappal az előtt hozták létre, mint hogy Rogán Antal beadta volna egyáltalán a törvénymódosító indítványát, már nehezebb lesz.

Ugyanis a Fidesz politikusa még az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként, 2012. október 27-én adta be a harmadik országbeli állampolgárok beutazását és tartózkodását szabályozó törvényt módosító indítványát a parlamentnek. Egy nappal korábban – október 26-án – a karib-tengeri adóparadicsomban, a Brit Virgin-szigeteken valaki egy olyan cég bejegyzési kérelmét nyújtotta be, amelynek később köze lett a kötvényüzlethez. (Ez volt a Prime Ally Limited). Sőt miközben Rogán Antal módosítóindítványa még csak egy napja pihent a magyar parlament iratai között, valaki Star Wealth Limited néven újabb kötvényforgalmazó céget alapított, szintén a Brit Virgin-szigeteken, majd november 1-jén – amikor a törvénymódosítás vitája sem kezdődött még el – még egyet, az Ace Deal Investments Limitedet, nem meglepő módon ezt is az adóparadicsomnak számító szigetországban. Mivel a Brit Virgin-szigeteken a cégadatok nem hozzáférhetők, ezért a hatalmas üzletben részt vevő, lényegében közpénzt is felhasználó vállalkozások valódi tulajdonosait nem lehet megismerni.

 

Szerző: Wiedemann Tamás / mno.hu