Újraolvasva ma is érvényesnek vélem a nyolc éve írt újévi jegyzetem megállapításait, miszerint a NER-ben dicső múltba öltözik a csúf jelen, akié a törvény, azé az ország és minden hatalom a Nemzet Urát illeti*. Múlnak az évek, de minden megy tovább, Orbán Viktor a brüsszeli intések ellenére következetesen építi a maga diktatórikus rendszerét. Konszolidációra, visszafordulásra nem készül. Nincs "B" terve az önkormányzati választásokon megingott, de az örökkévalóságnak szánt nemzeti együttműködés rendszerének lecserélésére. Habár a NER épületén mind inkább meglátszanak a diktatúrás elemekkel végzett átépítések sötét nyomai.

1.

(Képviselet) Klasszikus eljárás, de csak az utóbbi időben vált egyértelművé, hogy Orbán Viktor a parlamenti (képviseleti) demokráciát elsősorban a képviselet intézményei révén számolja fel fokról-fokra. Hatósági vegzálással, lejárató kampányokkal ellehetetleníti a társadalom különféle csoportjait képviselő civil szervezeteket. Politikai és jogi eszközökkel zsugorítja a szakszervezetek jogosítványait, a munkavállalók jogainak kollektív képviseletét. Időről-időre szűkíti a települési önkormányzatok autonómiáját. Leginkább meghökkentő azonban az a hatalmi arrogancia, ahogy fellép az ellenzéki parlamenti képviselőkkel szemben. Attól a korábbi verbális fenyegetéstől, miszerint az Országgyűlés működik ellenzék nélkül is, mára eljutottunk oda, hogy a közhatalom forrását jelentő nép képviselői kitilthatók a Tisztelt Házból.

Az idősebb korosztályok számára a demokrácia leépítése leginkább azokon a területeken szembeötlő, ahol a kormányfő nemzedéke fiatalon még hozzájárult a pártállami rendszer felpuhításához. Az egykori fiatal demokraták most ellenkező irányba haladnak. Az alulról szerveződő civil társadalom, a falusi és városi önkormányzatok, valamint az érdekképviseletek ellen fölülről szervezett ellenforradalmat hajtanak végre. A „fülkeforradalom” meghirdetése óta egyértelmű céljuk, hogy a hatalom ellenőrzése alá vonják, dezorganizálják és életképtelenné tegyék a hatalomtól független társadalmi kezdeményezéseket. A rezsim ideája a tömegben feloldódó, senki által sem képviselt, védettséggel nem bíró ember. Miközben a városok vagy a szakszervezetek működése történelmileg is értelmezhetetlen törvényekben garantált autonómia nélkül.

2.

(Asszimetrikus kommunikáció) A nemzeti együttműködés világában az állam és polgára között 2010. óta egy asszimmetrikus kommunikációs szituáció jött létre. Az állam egyfelől nagy energiákat fordít arra, hogy a lehető legtöbb információt gyűjtse össze a polgárairól. Másfelől viszont a politika minden lehetséges módon korlátozza, hogy a polgárok megismerjék az állam tevékenysége során keletkezett információkat.

A nyilvánosság szisztematikus szűkítésével a NER csökkenti a hatalmi mechanizmusok és a közpénzek útjának átláthatóságát. Járulékos haszonként minimalizálja a kritika lehetőségét, a nézetek ütközését, elhárítja magától a neki címzett javaslatokat, panaszokat és elutasító véleményeket. A folyamat előrehaladását mutatja, hogy a kormány mind szélesebb körben kizárja a társadalmi párbeszéd, a konzultáció és alku lehetőségét. Mindazt, ami útjában állhat az uralkodói akaratnak és önkénynek.

A NER védjegyévé vált a Kubatov-lista. Emellett csak sejteni lehet, hogy a különféle hatósági nyilvántartásokat is felhasználják hatalmi célokból. A társadalmi vitának álcázott adatgyűjtések, különféle intézmények és cégek ügyfelei, a kormánymédia előfizetői, a miniszterelnöki levelek visszajelzései mind alkalmasak adatbázisok építésére. A bigdata korában ezek a listák lehetőséget adnak profilképzésre. Az állampolgárok identitása digitalizált profilokban testesülnek meg a politikai felhasználó igényei szerint. A hatalom-technikusok kezében ezek az információk megadják a befolyásolás, a fenyegetés és a korrumpálás lehetőségét. A politikai küzdelemben a digitális tér a kétharmados uralom szolgálatába állítható.

3.

(Szimpátia faktor) Az uniós szerződés demokratikus tartóoszlopaira felhúzott diktatúrát illetően a közvélemény, a közhangulat megváltozása jelenti a legnagyobb kockázatot. A hatalmon lévőktől sok ügyességet, gátlástalanságot és hazugságot kíván a szavazók szimpátiájának minden áron való elnyerése és megőrzése. A NER reprezentánsai kerülik a vitákat, a szemtől szembe feltett kérdéseket, a kötelező válaszadást késleltetik vagy megtagadják. Szelektálnak szerkesztőségek és újságírók között. Valódi politikai versengés nélkül imitálják a demokrácia működését. A kormánymédia „tömegtermeléssel” próbálja ellensúlyozni a minőségi újságírást.

Miközben a hatalom saját érdekei szerint alakítja, torzítja a nyilvánosságot, diszkréten működő kutatóintézetek mérik a közvélemény alakulását, a tervezett intézkedések várható fogadtatását. A tájékoztatás elégtelensége és egyoldalúsága miatt – az ismert megállapítás felidézésével - az egyéni vélekedésekből álló „rakomány” ide-oda csúszkál a közélet háborgó vizein himbálódzó hajó fedélzetén. A „mérések” nem adnak pontos képet – miként az történt legutóbb az önkormányzati választások előtt - a közvélemény állapotáról. Demokratikus közvélemény csak demokratikus viszonyok között alakul ki. Az illiberális demokrácia ezért időnként a saját csapdájába esik.

A hatalom ellenzékének némi reményt ad, hogy a közösségi média jelentősen átalakította a nyilvánosság szerkezetét. A szoros ellenőrzés és fenyegetések dacára bátor adatközlők és civil szervezetek jóvoltából gyakran föllebben a függöny a politikai színpad titkolni kívánt eseményeiről. A közvélekedést az információkon kívül változó mértékben a reálfolyamatok is befolyásolják. Ha negatív trendbe fordul a hatalom támogatását, illetve elutasítását jelző szimpátia faktor, akkor növekszik a választási vereség kockázata. Választások nélkül viszont nem lehet fenntartani a demokrácia látszatát. Ez lett Orbán Viktor legnagyobb dilemmája. A demokrácia látszatának megőrzése miatt meddig lehet ragaszkodni – akár torz formában is - szabad választásokhoz. Miközben a pártnemzet legfőbb kötőereje a szavazatvásárlás lett.

4.

(Mítoszok) A magyar politika erős hagyománya volt, hogy a közbeszédben nagy teret kaptak a munka, a jövedelmi viszonyok és a szociális ellátások kérdései. Jobboldali politikusként Orbán Viktor egyre szívesebben fókuszál spirituális témákra, mítoszok teremtésére. Szótárának egyik alapszava az „emberek”, de alig érdekli már az ember a maga fizikai valóságában. A NER-ben háttérbe szorulnak a szakpolitikák, a kormány szinte csak másodkézből foglalkozik a képzés, az egészségügy, a lakhatás, a szociális gondoskodás helyzetével. Ha napirendre is kerülnek ezek az ügyek, a hatalom elzárkózik az érintettekkel való párbeszédtől. Mintha csak azt üzenné, hogy a munkaerővel törődjön a vállalkozó, a multi, a gazdasági kamara. A hatalom számára csak az emberek adója, szavazata és lojalitása fontos. Az izomerő nem számít, csak az, hogy mi van a fejekben, milyen hitek, eszmék, gondolatok mozgatják azokat, akik a szavazóurnáknál megjelennek.

A szellemi befolyásért folytatott küzdelem részének kell tekinteni a CEU, az Akadémia és a színházak ellen végrehajtott támadásokat, vezető értelmiségiek megalázását és a politikai ellenőrzés kiterjesztését a kulturális intézményekben. Hatalom és kultúra viszonya mindig ambivalens, de ritkán adódik olyan helyzet, amikor a mézesmadzag és az ostor politikája olyan világosan feltárul, mint a mai kormány regnálása alatt. Ebből Orbán Viktor személyén kívül diktatúra-kompatibilis vezető értelmiségiek is kiveszik a részüket. Ami a kulturális és tudományos életben történik, abból csak az a következtetés vonható le, hogy rohanunk a diktatúrába.

Summázva: a NER nem favorizálja a biopolitikát, az úgynevezett közjót, inkább az ország lakosságát izgalomban tartó szellemi táplálékok folyamatos feltálalásában hisz. A miniszterelnök beszélt már munkaalapú társadalomról, illiberális demokráciáról, nyitott már keletre és délre, talált már ázsiai rokonokat és toborzott ősmagyar híveket. A rendszer szószólói szívesen kalandoznak az összeesküvési elméletek, az embereket fenyegető veszedelmek, a titkos hatalmak világában. Mindenek előtt azonban a migráció okozta kockázatok állandó hangsúlyozásával töltik ki a politikai elit és a szavazók között tátongó űrt. A migráció lett 2015. óta a NER mindennapi kenyere. A cél: spirituális eszközökkel egy alternatív valóságot teremteni, amelyben a politika minden áldott nap képes megvédeni a polgárait az őket fenyegető (konstruált) veszedelmektől.

5.

(Felsőbbrendűség) A múlt század hatvanas éveitől a keresztény szabadság arról szól, hogy az egyház küldetése nem merülhet ki a túlvilági üdvösség hirdetésében, törődni kell az ember evilági boldogulásával is. Az „idők jeleit” követve az egyháznak ki kell állni a szegények, az elnyomottak mellett. Orbán Viktor felfogásában a NER a keresztény szabadság eszményét valósítja meg és megmutatja a világnak, hogy milyen az „igazi, mély és magasabb rendű” élet. Ezek az örökös hatalomra készülő politikus szavai az örökös alávetettségre ítélt, behódolásra kényszerített emberekhez. – Legyetek jók, ha tudtok és lehetőleg önként, engedelmesen kövessétek az útmutatásokat – szól alattvalóihoz a „hegyen épült város” ura.

Az egyházi nyelvezet, a vallásos „kódok” alkalmazása nyilván rejteni kívánja a profán valóságot, hogy Orbán Viktor és bajtársai a szegények és elnyomottak szempontjait mellőzve végzik el a tőke és a profitok felosztását. A fönt lévőknek busás haszon és járadék, az alul lévőknek minimálbér és alamizsna. Viszont egyenlő arányban viselhetik a közterheket, akkor is, ha mind nagyobb közöttük a jövedelmi különbség.

Kétségtelen, hogy a keresztény szabadságra való hivatkozás innováció Orbán Viktor retorikájában, amivel az illiberális demokrácia önleleplezéssel felérő fogalmát szeretné feledtetni. Nem úgy tűnik, mintha a keresztény hitelvek sajátos interpretációja nagy örvendezést váltott volna ki az egyházak körében. Inkább aggodalom és zavar érezhető egyes vallási vezetők megnyilatkozásaiból, akik anyagi támogatás fejében nem szeretnék magukra húzni a NER kényszerzubbonyát.

Az agyontámogatott egyházak is felismerték, hogy a nemzeti tőkésosztály kialakításának korrupcióval átszőtt programja korlátozza a szegényebb társadalmi csoportok boldogulását, az egyének mobilitását, nota bene a híveik üdvözülését. Orbán Viktor politikájának ez a legkényesebb, legigazságtalanabb pontja, leginkább elutasított területe. Visszatetszést kelthetett az is, hogy kormányfő a maga által kreált, már kiépített rendszert – nyilván utólag - a kereszténydemokrácia sajátos változatának, magasabb rendű élettérnek minősítette. Mintha azt mondta volna, hogy „mást akartam, de ez jött ki belőle, nyugodjatok meg isten akaratában”.

2020. január 1.

B. H. L.

* Újévi jegyzet, 2012. = Pávatánc és dodzsemharc. Bp. 2017. 30.p.

https://szef.hu/attachments/article/2736/Pavatanc_es_dodzsemharc_e-book.pdf