h i r d e t é s

Roppantul kínos kezd lenni ez a Fidesz brigád!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Roppantul kínos kezd lenni ez a Fidesz brigád!

2017. március 24. - 18:37

Ilyen hihetetlenül ostoba, de legalább rosszindulatú, kicsinyes lelki rokkantak alkotják a politikai elitet - Tamás Róbert írása a kolozsvaros.com oldalon.

Forrás: kolozsvaros.com

Gimis koromban volt bolond-ballagás. Nem tudom, ma divat-e még, de majdnem mindegy is. A komplett ország úgy üzemel, mint egy diliház és most nem csak a saját agybajomról beszélek. Néha átrohan a fejemen a gondolat, hogy csak azért csinálják az önmagukat politikusnak nevező figurák az  egészet, hogy időnként legyen min röhögni.

De közben meg nincs, mert rohadtul kínos ez az egész brigád. Egyenként is, csoportosan is, mindenhogyan. Én már azon is csodálkozom, hogy még egyáltalán működik ez a szerencsétlen ország és merem állítani: nem a politikusok munkálkodásának eredményeként, hanem annak ellenére.

Mert itt van nekünk például Kocsis Máté, akiről azt tudjuk atombiztosan, hogy nem buzeráns. Holott ez egyrészt kit érdekel? Mert amennyiben meleg lenne, akkor mi lenne? Azon kívül, hogy semmi. Na ugye. De ő nem meleg, pláne nem buzeráns. Csak pitiáner. Az sem anyagi értelemben, mert van mit a kaviáros lazacba aprítania, hanem lelki értelemben. Az erkölcseiről most nem bocsátkoznék fejtegetésekbe, mert az egy igen rövidke cikk lenne. Szóval nézzük Kocsis Máté keresztényi lelkületét, ami feltétlenül van neki. Lehet, hogy több is.

VIII. kerületi képviselők év elején úgy döntöttek, hogy március 19-én, József napján, a reformáció 500. évfordulóján Józsefvárosi Becsületkereszttel tüntetik ki a kerületben lévő református és evangélikus egyházat. Ennek örömére nagy bulit is csapnak, díszvacsora, dínom és dánom, jótékonysági árverés. A pici gond csak az volt, hogy Józsefváros evangélikus közösségének vezetője – Bolba Márta – néhányszor szembement Kocsis Máté véleményével, ami ugye a mai, vérzivataros időkben nem illendő. Ezért őt a kerület nem hívta meg a kitüntetés átadójára, mert nehogy már egy nő, aki ugye nem férfi, de még ráadásul véleménye is van és plánehogy más véleménye, mint a köztudottan nem buzeráns polgármesternek, ne tudja a helyét. Pitiáner Máté megmutatta a helyét: irány a konyhába szülni! Hiába, a honfiúi nagyság már csak ilyen. Most. Itt.

A másik mókamiki, bizonyos Németh Szilárd pedig interjút adott. Nem elég istencsapása, hogy időnként tájékoztatja a sajtót valamiről, amit utasításba kap, hanem még nyilatkozik is a 168 órának. Ha lúd, legyen Kövér! Bocsánat, kövér. Szóval. Szilárdunk nyilatkozott és szellemének olyan sötét mélységeit tárta fel, ahol már a kilégzés-belégzés funkció is erősen kérdőjelessé teszi egy szervezet működőképességét. Figyelem! Idézni fogok.

Összeborulás lesz, mindenki a Fidesz ellen. Mit is mondott Majtényi László az államfőjelölti beszédében– „Olyan országot szeretnénk, amelynek minden polgára egyformán kedves gyermeke, legyen bár politikailag középen vagy álljon valahol szélen, akár legszélen.” Majtényi a szélsőbaltól a szélsőjobbig mindenki köztársasági elnöke akart lenni

– Ez lenne az ideális, nem?

– Hogy kirekesztő legyen?

– Mi a kirekesztő ebben?

– Az Alaptörvény pontosan fogalmaz: 1944. március 19. és 1990. május 2. között elveszítettük a nemzeti önrendelkezésünket, náci és kommunista, szélsőséges diktatúrában éltünk. Mára a liberálisok ugyanolyan kirekesztők, mint a nácik meg a komcsik, sőt szövetségre is lépnének velük.

Segítek értelmezni, mert nem egyszerű. Mivel Majtényi mindenki miniszterelnöke akar lenni, ezért nem csak hogy támadja a Fideszt, hanem K-I-R-E-K-E-S-Z-T-Ő is. Értjük? Nem csodálom, normális ember ezt nem is értheti. A paranoia meg kimondottan elvárás a Fidesz prominensei esetében.

Ebben az a dráma – ha jó kedvem van, akkor sírva is tudok röhögni rajta -, hogy ilyen hihetetlenül ostoba, de legalább rosszindulatú, kicsinyes lelki rokkantak alkotják a politikai elitet. Vagy tök mindegy, minek nevezzük és kikérhetjük magunknak, de attól még ezeknek az embereknek beleszólásuk van abba, hogyan alakuljanak a dolgaink ebben az országban. Ha ebbe mélyebben belegondolunk, máris nem csodálkozunk semmin.

 

Szerző: Tamás Róbert / kolozsvaros.com