h i r d e t é s

Schulz pártja már népszerűbb Merkelénél

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Schulz pártja már népszerűbb Merkelénél

2017. március 21. - 07:00

Egy százalékkal vezet az SPD egy közvélemény-kutatás szerint.

Forrás: Gettyimages/EZA / 24.hu

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egy százalékpontos előnyre tett szert a konzervatív pártokkal szemben – derül ki az INSA közvélemény-kutató felméréséből, amelynek eredményét a kedden megjelenő Bild ismerteti.

A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy

az SPD a választókorú lakosság 32 százalékának támogatását bírja, míg a konzervatív uniópártok változatlanul a lakosság 31 százalékának rokonszenvét élvezik.

Az SPD népszerűsége 10 százalékponttal nőtt, mióta a párt Martin Schulzot, az Európai Parlament korábbi elnökét nevezte meg kancellárjelöltjeként.

Nem változott a bevándorlás-ellenes Alternatíva Németországnak nevű jobboldali párt népszerűsége sem. Őket az emberek 11,5 százaléka választaná. A szociáldemokratáktól balra álló Baloldal (Die Linke) támogatottsága 8,5 százalékos, míg a zöldekre a lakosság 6,5 százaléka szavazna.

Az INSA március 17. és 20. között 1933 embert kérdezett meg, de az egyelőre nem derült ki, hogy mekkora a felmérés hibahatára.

Egy nagykoalíció sem garantálja immár automatikusan, hogy Angela Merkel maradhat a kancellár

– kommentálta az eredményeket Hermann Blinkert, az INSA elnöke. (MTI) / 24.hu