h i r d e t é s

Senki sem tudja, hogy térhetnek vissza az orosz metrókocsik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Senki sem tudja, hogy térhetnek vissza az orosz metrókocsik

2017. július 13. - 06:18

Már csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mint közlekedési hatóság engedélyére vár a BKV, hogy újból üzembe helyezhesse a 3-as metró felújított, de az ismert ajtóhibák miatt forgalomból kivont szerelvényeit.

Forrás: budapest.hu

A BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta, várhatóan még ezen a héten, fokozatosan visszaállítják az utasforgalomba az eddig engedéllyel bíró hat szerelvényt, ugyanis az orosz Metrovagonmas – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – kijavította a sorozatosan jelentkező hibákat. "A metrókocsik műszaki állapota alapján akár már ma is közlekedhetnénk azokon" – állította Bolla Tibor.

Ugyanő a múlt hétfőn az M1 csatornának nyilatkozott, akkor azt közölte, hogy várhatóan már annak a hétnek a vége felé utasokat fognak szállítani szerelvények. Azt is mondta, hogy a budapesti metró az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód a városban.

Most a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, hogy eddig összesen másfél milliárd forint a hivatalos kötbérigény a Metrovagonmassal szemben a hibák miatt, amelyek a felújított járművek forgalomból való kivonásához vezettek. Az orosz fél további egy hét gondolkodási időt kért a válaszhoz, s várhatóan a jövő héten derül ki, a BKV által összeállított kifogásokból mit ismer el és mit nem. (MTI)