Az Európai Unió és a NATO tagjaként Magyarország ugyan szavakban kiáll Ukrajna függetlenségéért, és elítéli a katonai agressziót, ám saját szavazói felé egészen mást kommunikál. Lényegében a hivatalos orosz propagandát szajkózva Ukrajnát teszi felelőssé azért, mert kirobbant a katonai konfliktus. Most látszik igazán, milyen hatékonyan alakította át saját hívei világszemléletét Orbán Viktor, hiszen néhány napba se telt, és a kormány hivatalos álláspontját követve milliók gondolják úgy ma Magyarországon, hogy az áldozat a felelős a vérontásért. - írja a Szegedi Kattintós

A nyúl ritkán ront neki az oroszlánnak. Akik úgy gondolják, hogy a megtámadott Ukrajna a felelős azért, mert nyílt háborúba torkollt az oroszokkal fennálló vitájuk, lényegében azt állítják, hogy az agresszív nyuszi provokálta a bölcs és nyugodt oroszlánt. Orbán Viktor évek óta erősíti a magyarokban azt a gondolatot, hogy a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszország egy erős és megbízható szövetséges, akinek kedvéért érdemes konfliktusokat vállalni az Európai Unióval és a NATO-val is. A kormány hatalmas médiagépezete éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy a magyar választópolgárok számára elfogadhatóvá, sőt követendővé tegye Putyin autoriter rendszerét, melyben a jogállamiságnak szinte minden eleme láthatatlanná vált.

Orbán Viktor régóta ügyködik azon, hogy saját tábora számára egyértelművé tegye harmadikutas politikájának az előnyeit. Ennek központi eleme, hogy a brüsszeli bürokratákat lényegében hasznos idiótaként csak az ingyen pénzek lehívására használja, a kínai és orosz kapcsolatot viszont gazdasági és politikai előnyök megszerzése érdekében prioritásként kezeli. Ez egy igen veszélyes hintapolitika (ha úgy tetszik, pávatánc), de amíg nem alakulnak ki olyan éles konfliktusok, mint a mostani ukrán-orosz háború, ki lehet aknázni ennek a politikának az előnyeit.

Szavakban ugyanis az európai államokkal értenek egyet, de lélekben Putyinnal és a megszálló csapatokkal vannak, mert szerintük az Magyarország érdeke, hogy az oroszok megnyerjék ezt a háborút.

Most azonban más a helyzet. Orbán Viktornak ki kellett mondania, hogy Magyarország elítéli az orosz katonai akciót, és bár ímmel-ámmal, de csatlakozott az agresszor ellen hozott szankciókhoz. Úgy tűnt az első napon, hogy ki lehet dobni az ablakon azt a stratégiát, amit évekig sikerrel működtetett a magyar kormány, hiszen néhány héttel azt követően, hogy Orbán Moszkvában kvaterkázott Vlagyimir Putyinnal most az ellenoldalon volt kénytelen kompromittálni magát egykori szövetségese előtt.

Aztán jött a jó öreg kettős beszéd, és mindjárt feloldotta a dilemmákat a kormánypárti szavazók elméjében. Azzal, hogy Putyint a kormánypárti megmondó emberek kimosták a kíméletlen agresszor szerepéből, és a felelősséget Zelenszkij ukrán elnökre hárították, lényegében összekacsintottak saját rajongótáborukkal. Szavakban ugyanis az európai államokkal értenek egyet, de lélekben Putyinnal és a megszálló csapatokkal vannak, mert szerintük az Magyarország érdeke, hogy az oroszok megnyerjék ezt a háborút.

Ha ez a pávatánc is hatásos lesz, akkor nem kell tartania Orbán Viktornak attól, hogy az ellenzék a választási kampány finisében új témát talál, amellyel hiteltelenítheti az elmúlt évek szövetségesi politikáját. Arra mindenesetre rávilágított a kormány gyors hangnemváltásának a sikere, hogy olyan hűséges és elkötelezett szavazókra támaszkodhat Orbán, akik szinte bármit elhisznek abból, amit a központi propaganda harsog. Kérdés, hogy az orosz beavatkozásról akkor is tartható lesz-e a mostani kormányzati álláspont, ha menekültek tízezrei érkeznek a magyar határhoz, és civil áldozatok ezreiről számolnak be a menedékkérők. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha kellő távolságról szemléled a csatát, bármelyik félről kijelentheted, hogy győzött.” (Szegedi Kattintós)