h i r d e t é s

Sok magyar is nyakon csapja magát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Sok magyar is nyakon csapja magát

2017. október 29. - 10:10

Az SMS-nyak nevű tartáshiba a napi több órányi telefonböngészéstől, alacsonyan, ölben tartott számítógép-monitor bámulástól kialakuló tünetegyüttes, amely az izomfájdalmakon túl szédülést, látászavart is okozhat, valamint kínosan deformált fejtartáshoz vezethet. - írja az infoRárdió

Az Országos Gerincgyógyászati Központ vezető gyógytornásza szerint előfordulhat, hogy már orvosi beavatkozásra is szükség van.

Az SMS-nyak nem betegség, de általános, főleg fiatalokat érintő probléma. A neve onnan ered, hogy akik sokat használják telefonjukat vagy a számítógépet, általában előregörnyedt helyzetben helyezkednek el. A nyakat nagyon előre helyezik, így az annak hátulsó felszínén futó izmok megnyúlnak és elgyengülnek, az elülső felületén lévő izmok pedig zsugorodnak és túlfeszülnek – mondta az InfoRádiónak az Országos Gerincgyógyászati Központ vezető gyógytornásza.

Fehér Katalin szerint ez okozhat fejfájást, szédülést, később akár látászavart is. Ennek oka, hogy a nyak lelógó helyzetbe kerül, így elzáródnak a nyaki erek, amelyek a fejet és az agyat látják el vérrel.

A nyak mellett a hát is meggörbül, a hátizom izomerő-egyensúly felbomlik, ez pedig a hát és a vállak fájdalmával jár – emelte ki.

Mindez visszafordítható, amíg csak az izmokat érinti.

A túlnyúlt izmok megerősítésével, a befeszült, zsugorodott izmok nyújtásával, tartáskorrekcióval lehet segíteni a helyzeten. Ha azonban már a csontban vagy a porckorongban van elváltozás, akkor orvosi beavatkozásra is szükség lehet, nem elég a gyógytornász segítsége – tette hozzá Fehér Katalin.

 

inforadio.hu