Súlyos medvetámadás ért egy 16 éves fiút
A kamasz túlélte a támadást, azonban a sérülései miatt kórházba kellett szállítani.
Vélhetően egy bocsos anyamedve támadt egy 16 éves fiúra a Homoródszentmártonhoz tartozó Abásfalva határában. A több száz kilós medve a lábánál fogva kezdte ráncigálni a tinédzsert, akit próbált a bokrok közé húzni, de elkapott egy faágat, így nem tudta elvonszolni. Ekkor azonban újra rátámadt a medve, majd a fejével a hátára vert és a nyakához kapott.
A fiún vastag kabát volt, aminek a kapucniját is letépte a vérengző állat. Beleharapott a tini jobb lapockájába is, csak akkor engedte el, amikor a kutyák rátámadtak - írja a Székelyhon. Az eset után a fiú nem tudott felállni, a társai vitték be Abásfalvára, ahonnan már a szülei szállították a székelyudvarhelyi kórházba. A támadást a homoródszentmártoni polgármesternek is jelentették.
A tinédzser a támadást követően elmondta, az unokatestvérével vasárnap közösen indultak el egy ismerősükhöz, aki éppen a kecskéket legeltette egy gyümölcsös közelében, a patak mellett. Amikor átment a patakon, ugatni kezdtek a kecskéket őrző kutyák, ő pedig erős morgást hallott, és futni kezdett, de megbotlott, elesett. Majd meglátta a medvét is, ami rátámadott.
Szerencsének köszönheti a fiú, hogy nem esett komolyabb baja, a körülményekhez képest jól van, noha a lábán 6-7 centiméter mély harapások vannak. Orvosa szerint néhány nap múlva már haza is mehet az egészségügyi intézményből.
Az eset kapcsán a homoródszentmártoni polgármester is megszólalt, mint mondta: a támadás pontos körülményeit még nem tárták fel, de a vadállat veszélyes lehet. Hozzátette, először megpróbálják elriasztani a település közeléből, kilövése csak az utolsó opció. (atv.hu)