h i r d e t é s

Százmillióknak veszett nyoma az önkormányzati sportcégben

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Százmillióknak veszett nyoma az önkormányzati sportcégben

2017. február 15. - 10:24

 

Egyetlen vádlott sem tett vallomást a KSE ügy tárgyalásán a Szegedi Járásbíróságon, így továbbra is talány, hogy hová tűnt több mint 800 millió forint a kecskeméti önkormányzat sportegyesületek fenntartó cégéből. A bíróságon ennek okán felolvasták a vádlottaknak a nyomozati szakaszban tett vallomásaikat.

Mint ismert, az ügyészség vádirata szerint 452 millió forintot utaltak ki a KSE Kft.-ből fiktív számlákon keresztül, valamint mintegy 350 millió forint a felszámolói követelés - írja a Hírösvény.

Az elsőrendű vádlott, Feyér Zoltán, aki egyben a városi sportiskolát is vezette akkoriban a felelősséget a KSE kft. első marketingigazgatójára, a Fidesz akkori önkormányzati frakcióvezetőjére, volt városi elnökére, Vörösmarty Attilára hárította, mondván, ő csak stróman volt a cég élén, a valódi döntéseket Vörösmarty hozta meg, ő mutatta be neki Mezei Richárdot is Sport Group Invest Kft. (az egyik beszámlázó cég) ügyvezetőjét, aki akkor mág a Pick Szeged elnöke volt. A KSE könyvelője is Vörösmartyra mutogatott a nyomozás során, vallomása szerint a fideszes városi képviselő tartotta a kapcsolatot a marketingköltségekkel beszámlázó cégekkel.

Kifogásaikra Vörösmarty azt mondta: teljesen rendben volt minden, az egész országban így zajlott a sportfinanszírozás. (Mármint a játékosok minimálbérre vannak bejelentve és zsebbe kapnak kiegészítést így spórolnak a cégek a fizetendő járulékokon).

A bíróság előtt a volt marketingigazgató azt mondta, hogy nem érzi bűnösnek magát. Arra hivatkozott, hogy az alapítástól 2010 áprilisáig töltötte be csak a posztot, sem döntési, sem aláírási jogköre nem volt, egyik vádiratban szereplő céggel sem kötött szerződést, pénzt nem vett fel, fiktív számlák befogadására sem vett rá senkit. Szerepe csupán annyi volt, hogy a sporttörvénnyel és az országos gyakorlattal összhangban lévő rendszerhez segítsen kiválasztani a megbízható és szakmailag megfelelő sportmarketingcéget.

A legérdekesebb vallomást a kocséri székhelyű Globe-Ép Kft. ügyvezetője tette, akit nem is a NAV bűnügyi igazgatóságán Kecskeméten, hanem Szegeden, a Csongrád Megyei Főügyészségen hallgattak ki 2015. május 15-én második alkalommal.

A kocséri vállalkozó elmondta Vörösmartyt a KSE Kft. könyvelőjén keresztül ismerte meg 2010-ben egy születésnapi rendezvényen, ahol Vörösmarty megemlítette neki, hogy szponzorálni kellene a KSE Kft.-t, de az ügyvezető — elmondása szerint — bizalmatlan volt a politikussal szemben, meg a cége sem ment úgy, hogy lett volna sporttámogatásra pénzük. 2011-ben pedig már csak a KSE Kft. könyvelője kereste fel, hogy az ő építőipari cégén keresztül fizetnének ki játékosokat, ezért elkérte az ügyvezető számlatömbjét és bélyegzőjét. A vallomás szerint a könyvelő azt is mondta neki, azért, hogy a kiállított számlák után a cégének ne keletkezzen adóterhe, majd ők is fognak számlákat kiállítani a részére, de ezekből végül nem látott egyet sem. A KSE Kft. könyvelője minden Globe-Ép Kft. nevében a KSE felé kiállított számla nettő értéke után 7 százalék jutalékot ígért a kocséri cég ügyvezetőjének. Ő természetesen semmiféle arculati, marketingtevékenységet nem végzett. Elmondta azt is, hogy 2011 augusztus vége felé - amikor az országos botrány a sportcéggel kapcsolatban kirobbant és az ellenzék vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte - a KSE Kft. könyvelője felhívta őt és el kellett mennie Kecskemétre a sportcég irodájába, ahol egyszerre, visszamenőleg alá kellett írnia a számlákat és a bevételi pénztárbizonylatokat.

Elmondta, hogy ő ezen az üzleten összesen hárommillió forintot keresett és azért volt rá szüksége a KSE Kft.-nek mert olcsóbb volt, mint a Vörösmarty által hozott cégek.

Kiderült nagyrészt készpénzes számlákat állítottak ki, amikor azonban néhanapján utalás történt KSE Kft.-től a kocséri céghez, akkor az ügyvezető a pénzt a jutaléka levonása után elvitte  a könyvelőnek, aki elmondása szerint azt Feyér Zoltán ügyvezetőnek, vagy Sztojan Ivkovicsnak, a kosárlabdások szakmai igazgatójának adta át.

Az ügyészségnek a nyomozás során nem sikerült kiderítenie, hogy ebből a sok százmillió forintból mennyi jutott el végül a játékosokig és mennyi pénz tűnt el kézen közön.

Az ügyvezető - aki mindezt felvette a pénzintézetekben  - ugyanis nem tud vele elszámolni, sőt a több játékos perli is polgári perben a járandóságáért.

A bíróságnak így nem lesz nehéz dolga. Ráadásul Vörösmarty Attila ellen egy másik ügy is körvonalazódik. A jelenleg bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban lévő neves kecskeméti vendéglőtulajdonost vádalkuval környékezte meg a nyomozóhatóság, amelynek témája mindazon vállalkozók, akiknek  a pénzét megforgatta és megfialtatta a bűnszervezetben a vendéglős, valamint az egykori főtéri rendezvények szervezése, mely vendéglátósok kerülhettek helyzetbe és miért amikor is a Vörösmarty a belváros képviselője volt.

A KSE Kft. perében egyelőre sok izgalom nem várható, az iratismertetéseket követően lehallgatási anyagokat mutatnak be, majd következnek a tanúk, amelyből talán a legizgalmasabb lesz Zombor Gábor szereplése április 13-án. Állítólag ő nem tudott semmiről, mi zajlik a KSE Kft.-ben.


 
h i r d e t é s
h i r d e t é s
;