h i r d e t é s

Szijjártó álomvilága – Az EB „hajtóvadászata”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szijjártó álomvilága – Az EB „hajtóvadászata”

2017. július 21. - 06:24

Nem egészen értjük, hogy egy olyan szervezet, mint az Európai Bizottság, amelynek éppenséggel semmilyen joga, sem funkciója olyan szintű fegyveres akcióra, mint az a szóban forgó hajtó vadászat, de gyanítjuk ez Szijjártó számára sem világos. 

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Bizonyára ez egy elvont, szimbolikus értelemben veendő metafora próbált lenni a külgazdasági és külügyminiszter szájából.

Ezt azután volt képes kijelenteni, hogy az EB a hetes cikkely alkalmazását vetette fel Lengyelországgal szemben. Magyarországgal szemben már megszületett az cikkely bevetését előirányozó döntés – melynek érvényesítése jelenleg is folyamatban van –, a lengyel kormány legújabb igazságügyi reformja azonban ennél súlyosabb reakcióra tarthat számot, hiszen a „reform” értelmében a bírósági vezetőket váltanak le, hogy a kormányhoz hű embereket ültessenek a bársonyszékekbe.

Hogy Magyarországon ugyanez az eset miért nem kelthetett feltűnést kérdéses, de a lengyelek példáján okulva erre a vizsgálatra és minden valószínűség szerint elmarasztaló döntésre számíthatunk az EB részéről.

Talán épp ezt próbálta hajtóvadászat rémképét vizionáló kijelentésével fedezni Szijjártó Péter. A 444 témával foglalkozó cikke a következő sorokkal kezdődik:

„Az Európai Bizottság „hajtóvadászatot indított” néhány olyan közép-európai országgal szemben, amik őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter”

Ezzel csak annyi a probléma, hogy az Európai Bizottság funkciója szerint azt vizsgálja minden esetben a tagállamokban, hogy mennyire érvényesül a demokrácia. A Kelet-Európai tagállamok esetében ez a kérdés – tekintve azok nem épp demokratikus múltját – különös hangsúlyt kap.

Másfelől nagyon furcsa dolog őszinteségről papolnia olyan politikusnak, akinek vagyonosodása (ideértve annak családja gyarapodását is), máig nem tisztázott.

Hatékonyság tekintetében sem lennénk ennyire magabiztosak, amikor országunkat nem épp európai kihívásnak minősülő egészség-, oktatás-, és igazságügy krízisek sújtják. Amiben a kormány érintettsége aligha tagadható.