h i r d e t é s

Szükség van a kiegyezésre a nemzeten belül is

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szükség van a kiegyezésre a nemzeten belül is

2016. március 14. - 15:50
0 komment

A 1848-89-es forradalom hőseire emlékeztek a kecskeméti Széchenyi-szobornál.

Évek óta tartja március 14-én megemlékezését a kecskeméti MSZP az Aradi vértanúk terén. Teszik ezt azért egy nappal a városi ünnepség előtt, mert a kormánypárti városvezetés jó ideje kisajátította magának az ünnepséget meghívottjaival, s azok beszédeivel.

"Jó lenne már egyszer végre együtt ünnepelni,  de a mostani vezetésnek nagy hazugsága sok más mellett, hogy egy a zászló, egy a tábor" - mondta Király József helyi elnök köszöntőjében. A himnusz elénekélse után Tancsa János politológus tekintett ki 1848 márciusára, és az azt követő időszakra. Őt követte Riczu Péter, aki Batthyány Lajostól idézve kezdte beszédét: „A királyoknak bajonettjük van, a népeknek meg forradalmuk, hogy engedményeket nyerjenek.”

Gyújtóhangú beszédében leszögezte, hogy a „vedd el egy nép múltját és azt teszel vele amit akarsz" politikájának mintha ma is tanúi lennénk. A kormányközeli médiumok, szak- és megmondó emberek úgy csűrik-csavarják a szavakat, történelmi eseményeket, ahogy nekik és elképzeléseik megvalósításához az szükséges. 

Mint azt a fiatal szocialista kiemelte, ma is vannak köztünk forradalmárok, akik nem hisznek már a propagandának:

"Látjuk, hogy rengeteg dolog van a vízfelszín felett is, melyek okot adnának arra, hogy a forradalom akár ma is kitörjön. De Hazánk fiai és lányai egyelőre várnak. Bíznak például a csend erejében is. Emlékeznek a pedagógusok tüntetésére? A végén az a pár perc néma csend megmutatta: nem törni-zúzni, nem rombolni akarnak a ma tüntetői, forradalmárai. A jövőnkért küzdenek és állnak ki velünk közösen! "

Kitért a Bányai Júlia Gimnázium kapcsán kitört botrányra is, ahol a példátlan összefogással megteremtették a demokratikus választás lehetőségét a hatalom gőgjével szemben a szülők és a tanárok. Ennek országos méretű leképeződésére hívta fel a figyelmet, amely kedden, március 15-én Budapesten lesz.

Király Józsefre visszautalva zárta mondatait, amelyekben aláhúzta, hogy a jövő Magyarországáért közösen kell cselekednie az itt élőknek:

"Sok különbség, eltérő nézőpont. Ugyanakkor kellenek nemzeti minimumok, közös pontok egy nemzet számára. A politikai elit segítségével szükségünk van már végre a kiegyezésre. Nem csak más országokkal, hanem saját magunkkal és egymással is. Egy életünk és egy Hazánk van. Nekünk itt a jelenben tennünk kell azért közösen, hogy a gyermekeink számára élhető, élhetőbb jövőt teremtsünk. Azt hiszem ez volt a célja az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc hőseinek is, akikre ma itt emlékezünk."

 

A szózat eléneklése után koszorút és virágokat helyeztek el a Széchenyi-szobor asztalánál.