Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.
Befejeződött a gyulai Almásy-kastély Stefánia-szárnyának felújítása, jelenleg az épületrész berendezése zajlik; amint a járványhelyzet engedi, meg is nyílik a látogatók előtt - közölte a kastélyt is működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. az MTI-vel.
A tervek szerint 2020. december 16-án, szerda reggel megkezdődik az eddigi lezárásokat jelző forgalomtechnikai elemek eltávolítása az M85-ös út új szakaszának valamennyi csomópontjában és a jelenlegi végcsomópontnál Csorna-nyugatnál.
Javult az Alsó-Tisza-völgy árvízvédelmi helyzete, csökkent az árterek elöntésének veszélye, és várhatóan mérséklődnek az árvízvédekezés költségei azoknak a fejlesztéseknek köszönhetően, melyek 12 milliárd forintból, uniós támogatással valósultak meg a Dél-Alföldön - tájékoztatta a regionális vízügyi igazgatóság szerdán az MTI-t.
Megingott az eddigi évek stabilnak mondható beruházási hajlandósága a vállalatok körében, lényegesen kevesebb fejlesztéssel számolnak a következő 12 hónapban – ez derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adataiból.
Közel kétmillió euróból fejlesztik a szanazugi árvízvédelmi központot, a projektet magyar-román összefogással valósítják meg ez év végéig - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) közleményben az MTI-t.
A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806 támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését - közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program hétfői szerződésátadó rendezvényén.
Elfogadhatatlan, hogy az EU másfél hónapja képtelen dönteni az állami beruházásösztönzés felső határának eltörléséről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi pályázat csütörtöki szerződésátadóján.
Nem szolgálná a város és lakóinak érdekeit a Hell Energy csoport ötcsillagos szállodája, melyet közvetlenül az Öreg-tó partján építenének fel - mondta a beruházás ellen tiltakozó sajtótájékoztatóján Tatán kedden az LMP társelnöke.
A települések önkormányzatainak hirdetett támogatási csomagot az osztrák kormány; a pályázaton induló városok és falvak között egymilliárd eurót osztanak szét, jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn Bécsben, aki példátlan méretűnek nevezte a támogatási csomagot. - írja a magyarhang.hu.
A magyar-szlovák közös beruházásban a kivitelezés utolsó szakaszában járó új komáromi Duna-híd a kétoldalú munkacsoport javaslata szerint a Monostori híd nevet kapja - közölte Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből.
A 2019. szeptemberében kiírt nyílt tender nyomán a Roszatom állami atomenergetikai konszern nukleáris erőművek szervizelésével foglalkozó társasága, a Rusatom Service Rt. és a Kozloduji Atomerőmű vállalat az erőmű 5. és 6. reaktorának neutronfluxus-mérését végző berendezések korszerűsítéséről szóló szerződést írt alá.
Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Kecskeméten.
Több mint kétmilliárd forint kormányzati támogatásból bővül a szalézi rend óbudai központja. A két új épület alapkövét Varga Mihály pénzügyminiszter, Andrásfalvy János, a szalézi rend magyar tartományának vezetője és Ábrahám Béla korábbi tartományfőnök tette le hétfőn.
A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program során végzett munkálatok során.