Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Egy magyar cég orvosi diagnosztikai eszközök beszerzésére kapott majdnem félmilliárd forintot az Európai Uniótól. Olcsón vásárolták a két berendezést, de azt túlárazva számolták el, a különbözetet pedig megtartották a tettesek. Az ügyészség az OLAF ajánlása alapján vádat emelt az ügyben. - írja a napi.hu.
A Közegészségügyi Hivatal ellenőrzéseket végez a közétkeztetési létesítményekben, elsősorban az óvodai és iskolai étkezdékben a húsok eredetére vonatkozóan az egészségkárosodás megelőzése érdekében. - írja a bumm.sk.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint legalább 600-700 milliárd forinttal kevesebbet költünk GDP-arányosan gyógyításra, mint a Visegrádi Négyek (V4), az EU-s átlaghoz képest pedig még ennél is nagyobb a lemaradásunk - olvasható a Világgazdaságnak adott interjújában. Egyes kórházak felszereltségétől kezdve az új praxisok betöltésén át az orvoselvándorlással is súlyos problémák vannak, mindezt számba véve pedig csoda, hogy ilyen színvonalon működik még a rendszer.
Az aranyérbetegség igen kellemetlen, időnként kifejezetten fájdalmas lehet, és bár nagyon sok krémet, kenőcsöt vagy kúpot kipróbálhatunk a tünetek enyhítésére, nagyon fontos az is, hogy az étrendünket megváltoztassuk. Bizonyos ételek ugyanis tovább ronthatják az állapotunkat.