Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja. Az űrhajós halálhírét barátja, Schuminszky Nándor, a Magyar Asztronautikai Társaság tagja erősítette meg hétfőn délután az MTI-nek.
Meghalt egy kerékpáron utazó kilencéves gyermek szombaton Ónodnál, amikor a biciklit kormányzó fiatal egy kisteherautó elé kanyarodott - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Hat év börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki egy Somogy megyei községben ellátatlanul hagyta édesanyját és ezzel az idős nő halálát okozta - tájékoztatta a bíróság az MTI-t pénteken.
A Honvédkórház sürgősségi osztályán (SBO) bekövetkezett legutóbbi haláleset, majd az elhunyt beteget kezelő háziorvos nyílt levele után az osztályt vezető Zacher Gábornak felkínálták a lemondást, amivel élt is - tudta meg a hvg.hu. A hír körbefutása után a Zoom.hu telefonon utolérte Zachert, aki szerint a hír kacsa. - írja a napi.hu.
A 2015-ben elhunytak 38 százaléka (2 millió fő) 70-85 éves kort ért meg, negyedük viszont kevesebbet élt, mint 70 év. 1,9 millió embernél keringési betegségek, elsősorban szívinfarktus és agyvérzés, 1,3 milliónál viszont rákos megbetegedés volt a halál oka – írja az Eurostat friss felmérését idézve a hvg.hu. - közölte a 168ora.hu.
Életének 91. életévében, szerdán hajnalban hosszan tartó betegség után elhunyt Donáth Tibor, a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének professor emeritusa - közölte az egyetem a honlapján.
Horvátországban és Szlovéniában súlyos károkat okozott hétfőn az eső és a vihar. Horvátországban egy ember meghalt, Szlovéniában több százan maradtak áram nélkül, és több házat elöntött az áradás írja az MTI. - közölte az index.hu.
Matuska Zoltán közölte, hogy a két, egyébként évtizedes tapasztalattal rendelkező tűzoltó ellen, aki tévesen azonosította a körülményeket, fegyelmi eljárás indult, illetve feljelentést tett ellenük a Központi Nyomozó Főügyészségnél szolgálatban elkövetett kötelezettségszegés miatt. - írja a nepszava.hu.