Pénteken folytatódik a felhős idő, csak nagyon rövid időre bukkanhat elő a nap. A lehűlés a hét további részében is folytatódik.
Csütörtökön felhős idő várható elszórtan esővel, az átlagosnál pár fokkal alacsonyabb hőmérséklettel. A lehűlés a hét legvégéig folytatódik, vasárnap pedig a jelenlegi előrejelzések szerint nagy eső érkezik.
Élvezzük ki a kellemes őszi időjárás utolsó pillanatait, mert jövő hétfőn már akár hó is eshet az országban, legalább is a hegyekben - írja prognózisában a met.hu.
A Dunántúlon erősen felhős, különösen annak nyugati felén tartósan borult idő várható többfelé esővel, záporral. Kelet felé haladva kevesebb csapadékkal, inkább csak időszakos, kisebb esővel és átmenetileg vékonyodó felhőzettel is számolhatunk.
Kedden egy melegfront határozza meg főként a nyugati területek időjárását, majd a folytatásban kettősfronti hatásokra lehet számítani.
Hétfőn nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, többfelé kell esőre, záporesőre készülni.
Hatalmas vihar söpört végig Dél-Franciaországon, tizenketten meghaltak, utcákat, autópályákat öntött el a víz.
Folytatódik a napsütéses idő, bár időnként megnövekszik a felhőzet. Kicsit melegebb lesz, mint szombaton, reggel már nem kell talajmenti fagyokra számítani. A jövő héten már változékony időre számíthatunk.
A következő csodálatos time lapse videót Jeff Boyce, egy kaliforniai rendőr készítette, aki 2015. májusa és júniusa körül kivett pár hét szabadságot, hogy bejárja fél Amerikát és fotózza az eget.
A hétvége kellemes hőmérsékletű, ám kissé változékony időre van kilátás, többnyire száraz marad az idő.