Az MSZP szerint valódi rezsicsökkentésre van szükség, mert a Fidesz legalább másfél millió ember rezsijét emelte fel. A szocialisták egy alapcsomagot javasolnak bevezetni minden magyar állampolgárnak a víz-, a gáz- és az áramszolgáltatásra.
Az MSZP feljelentést tesz Orbán Viktor, Matolcsy György, Selmeczi Gabriella és a bűnszervezet más tagjai ellen közfeladati helyzettel visszaélés, hivatali visszaélés, csalás és hűtlen kezelés miatt.
A mai állapotokhoz képest négy évvel ezelőtt sokkal egységesebb, népszerűbb és magabiztosabb volt az ellenzék. Nagy kérdés, hogy most mi lesz, mivel azzal párhuzamosan, hogy megszaporodtak a pártok, a vezető személyiségek eltűntek, és a különféle pártok egymással veszekednek. - írja az origo.hu.
Nem az Együtt-es Szabó Szabolcs személye ellen van kifogásunk, kiváló munkát végző politikusnak tartjuk, de a Demokratikus Koalícióval (DK) kötött megállapodásunk értelmében a főváros 17. választókerületében az MSZP állíthat jelöltet és mi Bangóné Borbély Ildikót szeretnénk indítani – így reagált az Együtt és a DK hétvégi felháborodására Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője.
Kilenc ellenzéki párt összefogott és közösen gyűjti az aláírásokat azért, hogy a budapestiek népszavazáson dönthessenek a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről - közölte az MSZP fővárosi képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodott arról, hogy a 106 egyéni választókerületben nem indul egymással szemben a 2018-as országgyűlési választásokon - jelentette be a két párt elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón.
Jogi szempontból értelmezhetetlen kormánypárti határozat született tegnap a Parlamentben az uniós kvótatervek és főként ismételten Soros György ellen. A Jobbik támogatta, az MSZP elutasította a szöveget, az LMP kivonult a szavazásról. - írja a nepszava.hu.