Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Az állami szerveknek minden évben kötelessége nyilvánosságra hozni az előző év kórházi fertőzésekkel kapcsolatos statisztikáit. Idén ezt ugyan rendeletmódosítás és trükközés kísérte, de végül megismerhettünk néhány adatot. A jelentés idén sem lett érthetőbb, ezért mi végeztük el az állam helyett a munkát, és közérthetően kiemeljük nektek az idei jelentés legfontosabb statisztikai adatait!
A Miskolci Törvényszéken tegnap döntés született egy közokirat-hamisításos bűncselekmény ügyében. Az ügy előzménye, hogy egy sportszövetség keresetet adott be az NVESZ (Nemzeti Versenysport Szövetség) létrehozásának jogellenessége miatt és a perben egy hamis közokirat játszotta a főszerepet a kereset elutasításában.
Csaló az a nő, akire hivatkozva a BBC 2016-ban lejárató cikket közölt az autistákon segítő Stabil Pont Technológiáról és annak feltalálójáról, Tóth Zoltánról. Kiderült, hogy Fiona O’Leary, a brit Autistic Rights Together aktivistája komoly pénzeket vesz fel mások bemocskolásáért, miközben autista gyerekein szándékában sem áll segíteni.
Öt magánkézben lévő tankönyvkiadó pert indított a magyar állam ellen, mert mostanra derült ki, hogy hiába szerették volna meghosszabbítani tankönyveik engedélyét további öt évre, ezt eljárás lefolytatása nélkül visszautasították. - írja az atlatszo.hu.
A magyar hatóságok nem sunnyoghatják el Hernádi Zsolt Mol-vezér zágrábi kiadatási kérelmeit - döntött szerdán az Európai Bíróság. Nem állja meg ugyanis a helyét a magyar ügyészség érvelése, hogy ők nem találták nyomát a vesztegetésnek. Ettől még Hernádinak nem kell attól tartania, hogy egy zágrábi cellában találja magát.
Stratégia együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt., a vállalat 30 millió forinttal támogatja a programot - tudatta a migránsszendvicset csemegéző vaddósznójáról elhíresült Nagy István agrárminiszter mai sajtótájékoztatóján. - írja a 168ora.hu.
Uniós bírósági főtanácsnok szerint vizsgálhatja nemzeti bíróság a devizahiteleknél az árfolyamkockázatot a kölcsönt felvevőre terhelő, jogszabályban rögzített feltétel tisztességtelenségét, ha a szerződésben nem világosan és érthetően fogalmaztak. - írja az infostart.hu.
Jogerősen pert nyert az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Németh Szilárd ellen 2018. április 17-én. A Fidesz alelnökének nyilvánosan meg kell követnie az EKINT-et a hamis tényállításai miatt. - írja a huppa.hu.