Az elmúlt 24 órában újabb veszteségeket szenvedtek az ukrán fegyveres erők a Donyec-medencében: egy katona meghalt, három pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következtében - közölte pénteken Olekszandr Turcsinov, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetője.
Két kézigránátos robbantás történt hajnalban Ungváron, az egyik robbanószerkezetet egy városi önkormányzati képviselő házának udvarára dobták ismeretlen elkövetők, írja az MTI. Az ungvári rendőrség sajtószóvivői irodájának közlése szerint a két robbantás között 10 perc telt el.
Vasárnap helyi idő szerint reggel nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, és megkezdődtek a helyhatósági választások, amelyeken megyei, járási és települési tanácsok, azaz önkormányzatok tagjait, valamint polgármestereket választanak meg.
Közzétették a Duna Transznacionális Együttműködési Program első pályázati felhívásait; a Magyarországról koordinált program keretében november 3-ig pályázhatnak a non-profit civil szervezetek, közintézmények a program közel 263 millió eurós (nagyjából 82 milliárd forint) forrásaira - tudatta a program pályázati tanácsadó cége az MTI-vel kedden.
Jogi eljárásokkal kívánja rendezni vitáit Oroszországgal Ukrajna. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint kártérítési perben Kijev legalább ezer milliárd dollárt követelne, amiért Moszkva bekebelezte a Krímet és fegyveres konfliktust robbantott ki.
Hadgyakorlatot tart a román hadiflotta az Egyesült Államok, Bulgária és Ukrajna haditengerészetének részvételével a Fekete-tengeren, jelentette hétfőn a romániai HotNews híroldal a román szárazföldi erők parancsnokságának honlapjára hivatkozva.