Hivatali ideje alatt kétszer is el akarták a demokraták mozdítani Donald Trumpot az elnöki székből, de mindkétszer kudarcot vallottak. Most, hogy már nem élvez azonban sok olyan immunitást, amit elnökként még igen, új esély nyílt arra, hogy számon kérjenek rajta dolgokat.
Se nem üstökös, se nem aszteroida a csillagközi térből elsőként érkezett égitest, az Oumuamua, hanem egy másik naprendszer Pluto-szerű bolygójának nagy darabja lehet amerikai asztrofizikusok szerint.
Szergej Korszakov lehet az első orosz kozmonauta, aki az amerikai Crew Dragon űrhajó fedélzetén indulhat majd a Nemzetközi Űrállomásra - közölte Pavel Vlaszov, az orosz űrhajósok kiképzőközpontjának vezetője vasárnap a Komszomolszkaja Pravda rádióállomással.
Joe Biden és Angela Merkel először került szembe egymással Biden amerikai elnökké választása óta a müncheni (virtuális) biztonságpolitikai konferencián, amelyen az USA első embere gyengéden bírálta a német kancellár megengedő politikáját a jog uralmára fittyet hányó országokkal szemben.
Az Amerikai Védelmi Minisztérium jelentése szerint aggasztó mértékű a fehér felsőbbrendűséget hirdetők jelenléte az Egyesült Államok hadseregében, és a Pentagon javaslatokat is tesz a szélsőséges nézeteket vallók azonosítására és aktív szolgálatból történő eltávolítására.
Közel egymillió ember nem jut tiszta és biztonságos ivóvízhez Louisiana államban, mert a téli viharok és a rekordalacsony hőmérséklet súlyos károkat okozott a vízközműhálózatok infrastruktúrájában - közölte csütörtökön John Bel Edwards, az Egyesült Államok déli részén fekvő tagállam kormányzója.
A február közepe nem csak Magyarországon hozott szokatlanul hideg időt, Texasban például olyan hóvihar tombolt az elmúlt napokban, ami az államban található szélturbináknak csaknem a felét működésképtelenné tette.
A koronavírus hét egymáshoz nagyon hasonló mutációja egymástól függetlenül jelent meg betegekben az Egyesült Államokban, ami nagyon aggasztó a kutatók szerint: könnyen lehet, hogy a vírus evolúciós fejlődésen megy keresztül, mely során ragályosabbá válik.
Tony Tsitos, a 88 éves Virginia-i pszichiáter ellen azért adtak ki országos körözést, mert a floridai St. Johns megyei Seriff irodájának egyik nyomozója egy házkutatás során több ezer, gyermekeket ábrázoló, szexuális tartalmú képet talált a férfi számítógépén és egyéb eszközein.
Az együttműködés előtérbe helyezésére és a kétoldali kapcsolatokban felmerülő különbségek kezelésére szólította fel a Joe Biden új amerikai elnök vezette kormányzatot kedden Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője.
Egyre több jel utal arra, hogy nem csak tüntetés céljából vonultak Washingtonba a Trump-párti tüntetők, hanem sokaknak nyílt céljuk lehetett, hogy erőszakos és esetlegesen élet elleni bűncselekményeket kövessenek el.
Az USA első színesbőrű elnöke szerint a populizmus fő okát abban lehet keresni, hogy a globalizáció körülményei között az emberek nem érzik magukat biztonságban: sem egzisztenciálisan sem pedig kulturálisan. A korábban biztosnak tűnő viszonyok villámgyorsan változnak, és ehhez nagyon nehéz alkalmazkodni.