A Demokrata Pártban a "radikális baloldal" fogja átvenni a hatalmat - vélekedett Donald Trump amerikai elnök, aki vasárnap a profi amerikaifutball-bajnokság döntője, a Super Bowl előtti showműsor közben nyilatkozott a Fox televíziónak.
Az amerikai szenátusban péntek este leszavazták a demokratákat, nem lesznek tanúk a Donald Trump elnök ellen folyó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) felső házi tárgyalásán.
Kiterjesztették további húsz amerikai repülőtérre a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát - jelentette be hétfőn este az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC).
Donald Trump amerikai elnök a demokrata párti törvényhozók álláspontja szerint "közvetlen veszélyt" jelent a demokráciára - jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke a szenátusi tárgyalás harmadik napján. Trump szerint a demokraták hazudnak.
Az Egyesült Államok északnyugati tagállamában, Washingtonban diagnosztizálták az első új típusú koronavírusos tüdőgyulladást - jelentette kedden az amerikai média kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.
New York, Los Angeles és San Francisco repülőterein bevezetik a kínai Vuhanból érkező utasok ellenőrzését a koronavírus miatt - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken.
Hóviharok és jégeső legkevesebb tíz ember halálát, több mint ezer légi járat kimaradását és több százezer otthonra kiterjedő áramkimaradást okoztak szombaton több amerikai államban, Texastól északkelet felé, egészen Maine-ig - jelentették hírügynökségek.
Donald Trump amerikai elnök republikánus szövetségesei felvásárolni készülnek egy jobboldali tévécsatornát, amely a Fox televízió versenytársa lenne - jelentette péntek este a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.
Most már tényként kezeli a világsajtó, hogy egy iráni föld-levegő rakétával lőtték le kedden Teherán közelében az ukrán utasszállító repülőgépet, amiről létezik egy videó is. - írja a parameter.hu.
Az amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) szerdára virradóra megtiltotta az amerikai légi járatok közlekedését az iraki és az iráni légtérben, valamint a Perzsa(Arab)-öböl és az Ománi-öböl térségében.
Berg Dániel, a Momentum Amerikából ejtőernyőztetett vezéralakja minap terjengős blogbejegyzésben magyarázta el a nemzeti érdekeikre figyelő magyaroknak a haladó logika érveit, hogy mégis miért kellene hazánknak egy háromezer kilométerre határainktól kirobbant világpolitikai konfliktus kellős közepébe beleállni. - írja a pestisracok.hu.