Míg Donald Trump az Obama-kormány trükkös „szabad”-kereskedelmi paktumai helyett inkább nyílt katonai beavatkozásokkal, kereskedelmi, gazdasági és vámháborúkkal próbálja foltozgatni a kapitalizmus válságát, az EU a TTIP-hez hasonló paktumot köt Japánnal.
A brüsszeli NATO-csúcs és annak előzményei éles fénybe állítják annak a nyugati civilizációnak az értékrendjét, melynek nevében az Egyesült Államok vezérlete alatt létrejött Észak-Atlanti Katonai szövetség csaknem egy évszázadon át igényt támasztott arra, hogy a Föld összes államában uralkodóvá tegye az egyetemes emberi jogokra alapozott liberális demokráciát.
Az amerikai elnököt a republikánus és a demokrata párt politikusai is kritizálták, főként azért, mert Trump az Egyesült Államok titkosszolgálatát is felelőssé tette az amerikai-orosz viszony megromlásáért.
Donald Trump amerikai elnök felszólította a NATO tagállamait, hogy emeljék védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) 4 százalékára, a korábbi hivatalos elvárás duplájára - közölte szerdán Rumen Radev bolgár államfő a szövetség brüsszeli csúcstalálkozójának szünetében.
A német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt Donald Trump amerikai elnök a szerdán kezdődő brüsszeli NATO-csúcstalálkozó előtt, mondván, hogy Németország "túsza" Oroszországnak.
Az észak-koreai állami hírügynökség írása szerint Kim Dzsongun inkább meglátogatott egy krumpliföldet, minthogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel egyeztessen az atommentesítésről, tudósít a Sky News.
Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el az orosz beavatkozást a 2016-os amerikai választási folyamatba, hogy Donald Trumpot segítsék győzelemhez Hillary Clintonnal szemben - állapította meg az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága legújabb, kedden publikált jelentésében.
A Pentagon állítólag tanulmányozza az amerikai katonák németországi állomásoztatásának költségeit és esetleges visszavonásuk lehetőségeit - írta pénteken helyi idő szerint az esti órákban internetes kiadásában a The Washington Post című napilap.
Az amerikai first lady, Melania Trump, csütörtökön váratlanul a texasi-mexikói határra látogatott egy olyan befogadó központba, ahol illegálisan bevándorló szüleiktől elszakított gyermekekre vigyáznak.
Az amerikai first lady ritkán nyilvánul meg politikai kérdésekben, ezért nagy feltűnést keltett, hogy vasárnap a kora esti órákban szóvivője, Stephanie Grisham nyilatkozatot tett közzé.
Csalódottságának adott hangot helyi idő szerint csütörtökön tartott sajtóértekezletén Christopher Wray, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, miután nyilvánosságra került az igazságügyi minisztérium jelentése arról, hogy James Comey korábbi FBI-igazgató hogyan járt el Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében.
Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter amerikai szenátorokkal egyeztetett szerdán Washingtonban annak érdekében, hogy enyhítsék a feszültséget, amely a G7-es országcsoport múlt heti kanadai csúcsértekezletén alakult ki Kanada és az Egyesült Államok között.