Trump szóvivője szerint Trump nem arra gondolt, hogy Obama lehallgatta őt, amikor azt írta, hogy Obama lehallgatta őt, mert idézőjelbe tette a lehallgatást, és akkor az már mást jelent - írja a 444.
Műholdképeken mozgolódás látszik annál a létesítménynél, ahol az eddigi ötből négy kísérleti atomrobbantást végrehajtották Észak-Koreában, és a Yonhap dél-koreai hírügynökség amerikai szakértőkre hivatkozó jelentése szerint Kim Dzsongun rezsime az eddigieknél is sokkal nagyobb erejű töltetek tesztelésére készülhet - írja az Index.
Hazánké a Föld legerősebb gazdasága – jelenthetjük ki, ha komolyan vesszük, és az elmúlt néhány évben elhangzott korábbi összeesküvés-elméletei sorába illesztjük Matolcsy György jegybankelnöknek a parlamentben, február 22-én elhangzott szavait - írja a Magyar Nemzet.
Visszavonta Greg P. Russel hangmérnök Oscar-díj jelölését hangkeverés kategóriában az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia szombaton, mert a jelölt megsértette a filmakadémia kampányolási szabályzatát, vétett a lobbizási előírások ellen.
Ki kell tartani a többoldalú, multilaterális együttműködés és a nemzetközi szervezetek mellett, és javítani kell hatékonyságukat - emelte ki Angela Merkel német kancellár szombaton az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián elmondott beszédében.
Az Európai Unió stabilitása ugyanúgy érdeke az Egyesült Államoknak, mint a NATO egysége - hangsúlyozta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferenciát (MSC) megnyitó beszédében.
A republikánus többségű amerikai szenátus szavazással visszavonta az előző, Barack Obama vezette kormányzat azon rendelkezését, amely szerint a szellemi fogyatékkal élők és mentális problémákkal küszködők nem vásárolhatnak lőfegyvert az Egyesült Államokban.
A NATO továbbra is a transzatlanti kapcsolatok fő pillére, képes lesz alkalmazkodni a változó biztonsági kihívásokhoz - jelentette ki sajtótájékoztatóján James Mattis új amerikai védelmi miniszter a katonai szervezet brüsszeli ülése előtt.
Az utolsó dolog, amit a kanadaiak elvárnának tőlem, az az, hogy idejöjjek és kioktassak egy másik országot, miként kellene kormányozniuk – jelentette ki Justin Trudeau, aki Donald Trump amerikai elnök harmadik hivatalos külföldi miniszterelnök-vendégeként tárgyalt tegnap a Fehér Házban.
A jövő dönti el, valóban hoz-e korszakváltást Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése, mert bár az új elnök szándéka ez, nem zárható ki a folyamatosság sem a régi és az új adminisztráció között - állapították meg szakértők
Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Washingtonban figyelmeztette amerikai tárgyalópartnereit arra, hogy az Egyesült Államok ne avatkozzon be az Európai Unió belügyeibe.