h i r d e t é s

Tállai fél a sajtótól

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tállai fél a sajtótól

2017. február 04. - 09:26

Az államtitkár beáldozta az egyik programját, amikor kiderült, hogy újságírók várják - írja a 444.

Forrás: 24.hu

Mivel a minisztériumok eleve nem válaszolnak semmire, a parlamentből pedig ki vagyunk tiltva, ezerfős borsodi falvakba kell elutaznunk, ha meg akarjuk kérdezni az adóhivatalt vezető államtitkártól, miért kap havi félmilliós mellékest adótanácsadással foglalkozó cégektől. 

Tállai András vagyonbevallásából a héten derült ki, hogy az adóhivatal vezetőjeként a politikusi fizetése mellé több mint félmillió forintot kap két adótanácsadó cégtől. Mindkét cég a NAV újságjainak kiadásával foglalkozik. Tállairól eddig csak kevesen tudták, hogy nem csak országgyűlési képviselő, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, miniszterhelyettes és klubelnök, hanem még arra is marad ideje és energiája, hogy az Adóvilág és az Adó- és Vámértesítő főszerkesztője is legyen. Ezért a Saldo Zrt. bruttó 270 ezret, a Kompkonzult Kft. pedig 249 638 forintot fizet neki havonta. 

A helyzet azért fura, mert az állam eleve azért fizet ezeknek a cégeknek, hogy kiadják ezeket a lapokat, amiből aztán vissza kell fizetniük a mindenkori NAV-elnöknek. 

Szerettük volna megtudni Tállaitól, hogy a főszerkesztői munkája miért nem fér bele 997 ezres államtitkári fizetésébe.

Szerencsére Tállai András mindig kiposztolja, éppen melyik települést lepi meg azon a hétvégén, így tudtuk, hol a helyünk.


Forrás: 444.hu

A Facebookon megjelent program szerint pénteken 14 órakor kellett volna megérkeznie Sajóhídvégre, hogy végrehajtsa a fejlesztési helyszínek megtekintését. A borsodi faluban 1100 ember lakik, így nem volt nehéz megtalálni, mit kellene megtekintenie az államtitkárnak.

Aztán ahogy a faluház előtt a multifunkciós államtitkárt vártuk, a helyi fogadóbizottság tagjai egyre inkább gyanakodva méregették a Botos Tamás kollégám nyakában lógó kamerát. A hivatal egyik agilisabb dolgozója rá is kérdezett, hogy mi is Tállai András eljövetelét várunk-e. Mivel álmunkban sem gondoltunk volna arra, hogy ennek végzetes következményei lehetnek, bólintottuk, hogy persze, a 444-től jöttünk, és vele akarunk beszélni.

De mire megkérdezthettük volna, mivel várják az államtitkárt, a hivatalnok már visszafordult a faluház felé, és hevesen telefonálni kezdett. Mire aztán eljött volna a nagy pillanat, minden felborult. Nemhogy az államtitkári autó nem érkezett, de az addig reményteljes várakozással teli környék is teljesen kiürült: a faluház előtt parkoló kocsik elhúztak, a hivatal dolgozói hazamentek, végül pedig a takarítónő is rácsapta a rácsot az épületre, és eltekert.

Mivel kezdett gyanús lenni, hogy itt nem lesz megtekintés, átautóztunk a 29 kilométerre fekvő Hejőkeresztúrba. Az eredeti program szerint Tállai András itt 15:30-tól tekintette volna meg a IV. Béla Általános Iskola fejlesztési helyszínét, de 15 óra körül már csak hétvégére induló gyerekeket és Demeterné Zeleni Enikő polgármestert találtuk ott, aki elmondta, hogy az államtitkár úr a megbeszéltnél valamiért korábban érkezett, de nem nagyon tudott maradni, gyorsan elsietett. Közben büszkén mutatta a Tállai által aláírt oklevelet.

Bár Tállai Andrással nem találkoztunk, de azt megtapasztaltuk, milyen az, amikor egy politikusnak keserűen nehéz döntéseket kell hoznia:  

Sajóhídvég elveszett, de legalább senki sem zaklatta azzal, mit csinál főszerkesztőként azért a havi félmillió mellékesért. Tállai András megint túljárt a világ eszén. 

Talán az történt, hogy amikor a kormány mindenhol bevethető államtitkárának leadták a drótot, hogy a sajóhídvégi faluház előtt két darab újságíró várja, inkább elengedte az első helyszínt, hogy még azelőtt letudhassa az iskolai menzát, mielőtt átérnénk.  

Ahogy elindultunk haza, láttuk, hogy Tállai András a Facebookon már 16:07-kor már meg is osztotta a képeket a hejőkeresztúri látogatásáról. Sajóhídvég sajnos egy szó sem volt, pedig ott is várták. 

444.hu