Tarlós a 3-as metrót magyarázza
Tarlós fideszes logikával magyarázza a 3-as metró szerelvényeit.
A 3-as metró szerelvényeivel kapcsolatban Tarlós elmondta, hogy azok darabjainak túlnyomó része új, de nem mindegyik, ezért joggal nevezhető felújítottnak, nem pedig újnak. A Moszkvából visszaérkezett prototípust a NAV is megvizsgálta Tarlós elmondása szerint, és mindent jogszerűnek talált. A főpolgármester úgy véli, Budapestnek örülnie kell, hogy a szerelvényprobléma megoldódik, nem azon keseregni, hogy jobb és szebb járművet kaptunk, mint amire számítani lehetett.
Tarlós kijelentette, a 3-as metró felújítása miatt a pótlásra 150 csuklós busz kell. Kiírták az új buszokra a tendert, van nyertes is. A főpolgármester szerint viszont a kormány szolgáltatásvásárlást akar, hogy magyar buszok legyenek Budapesten. (Ám nem tudni, a majdani szolgáltató milyen buszt vesz és a kiszervezésnek akár 23 milliárd forintos többletköltsége is lehet.)
A kormány kérésére ezért a fővárosi közgyűlés arról döntött, hogy várnak július 5-ig a többletköltség kormánygaranciájára, de ha a garancia nem érkezik meg addig, akkor megveszik a lengyel buszokat. Tarlós szerint egy a fontos: a fővárost ne érje anyagi hátrány.